Mi már ősidők óta együtt vagyunk és szerintem ettől nem fog változni semmi (tudom, hogy jobban hangzana az, hogy igen, érzem, más, stb.. de nem így van). Ma mondták a munkatársaim, hogy telefonom volt, és visszakérdeztem, hogy: - A férjem? - ez jó volt, jobb, mint a barát, vagy élettárs, de még nem szoktam hozzá.
Az esküvőről írok még (csak dolgozni is kéne): Szóval volt menyasszonytánc, de hamarabb, mint szokott, mert ugyan gyönyörű volt a ruhám és jól éreztem benne magam, csak táncolni volt lehetetlenség. Össze-vissza taposták az alját, ezért kb. 10 órakor megtartottuk a menyasszonytáncot, utána átöltöztem (szerintem a menyecskeruhám is szép volt, egyszerű, bordó ruhát varrattam).
Ajándékot nem bontottunk, mert lassan negyed évszázados élettapasztalatom során azt bizton tudom, hogy rajtam baromira látszik, ha valaminek nem örülök. Márpedig lássuk be, hogy a harmadik étkészlettől már nem tudok kibújni a bőrömből (nem írtunk ajándéklistát, de nem bántuk meg, azoktól, akik közel állnak hozzánk, akár barát, akár rokon jókat kaptunk).
Nászút pedig azért nincs most, mert nekem vizsgaidőszakom van, viszont mindig is májusi esküvőt szerettem volna. Ehhez viszont fel kellett áldoznom a nászútat, de majd bepótoljuk, tudjuk hová szeretnénk, csak a pontos idő nincs meg.