Miért nincs értelme felkelni és végezni rendben a dolgokat? (alapvető életösztön megvan, munkába, boltba járás, minimális takarítás, személyes higiénia, tehát nem erről van szó)
Már mások a fiatalok, már nem ahhoz a generációhoz tartozom, "akiktől várnak valamit". Elteltek azok az évek, amiket mások gondtalannak mondanak. Amit mások bulizással, utazással, az egzisztencia megalapozásával töltenek. Nekem egyszerűen csak nem volt pénzem, nem volt energiám, nem volt életem, nem voltak barátaim, nem voltak rendes párkapcsolataim. Rengeteg egyedül töltött netezős év, már évtizedek.
Hiába mondják, mondták régebben is, hogy ki kell lépni a világba, minden kudarc. Nincs hova kilépni. Nagyon ritkán van talán 1-2 ember, akiért azt hinném, érdemes, de nekik nem vagyok elég, és ez fáj, nagyon fáj.
Érzem a szocializáció hiányát, de ha azon a terepen, ahol szocializálódnom kellene, állandóan traumák érnek, akkor nem fogok kilépni ebbe a szociális térbe. Nincs tovább. Barátilag, párkapcsolatilag. Sehogyan.
Nincs hova sietni, nincs miért külön erőfeszítést tenni.