Dr.Szabó V. László ügyvéd
"CIB Bank hatalmasat bukott.
Banki ügyintéző azt mondta a tárgyaláson, hogy ő minden tájékoztatást megadott a hitelfelvevőknek.
Ő biztos ,hogy nem hagyott ki semmit, sőt fel is olvasta ami a szerződésben és a kockázatfeltáró nyilatkozatban van.
Kezdetben ugyan nem emlékezett semmire de amikor a bíró megmutatta neki a szerződést akkor már tudta ,hogy devizahitelről van szó.
Aztán szépen egyenként végigmentem minden soron ami a szerződésben és a kockázatfeltáróban van és végigkérdeztem.
Ő mindenre rábólintott, hogy 17 év távlatából emlékszik arra, hogy ezeket ő mind felolvasta.
Addig még az adósra sem emlékezett.
Aztán szépen mondatonként bebizonyítottam, hogy az írásbeli tájékoztatás miért nem felel meg a Kúria döntésének.
Ha pedig a banki alkalmazott ugyanezeket mondta akkor már csak egy kávét kérek.
Csapataink harcban állnak."
Emlékezzünk arra, hogy a devizás csalás elindításakor és csúcsra járatása idején Surányi György bűnöző volt a CIB elnöke!