Egyébként én kicsit a mai napig értetlenül állok a film kálváriája előtt, magyarán, hogy nagyjából 40 éve nem lehetett elérni hivatalos formában. Egész egyszerűen messze nem olyan vészes, mint amilyennek a zenekar tagjai tartották és amilyen a legendája volt azért, mert "rejtegették".

Oké, kissé talán nyomasztóan indul (Paul és Ringo ül abban a nagy, sötét térben, Paul szomorú dallamot játszik), de aztán jön George, villant egy mosolyt, Lennon harsánykodik egyet (Don't Let Me Down) és persze Paul bossy, John unott, George mogorva, Ringo szomorú..., kis feszkó is van ("azt játszom, amit akarsz..." hírhedt jelenete), de az Apple-nél már sokkal jobb a hangulat, mogorváék (J+G) is mosolyogva játsszák a covereket, a Dig It-et, Suzy Parkert és a tetőkoncert végképp helyrezökkenti a dolgokat.
Előtte persze még ott van Paul három melankolikus dala 31-éről: gyászos (Paul) és szomorú arcok (Ringo, talán Yoko is) plusz megint a nagy sötét tér (noha ez már nem Twickenham), valóban erős "valami véget ér" hangulat...

És biztos megrendítő volt 1970 májusában látni.
Mégis azt mondom, annyira nem durva ez, hogy 40 évig szamizdat legyen és még a Jackson-változat után is két és fél évbe tellett "venniük egy nagy levegőt", hogy jó, akkor "hadd legyen" Let It Be.

Úgy értem, ma már húsz éve annak is, hogy a Metallica brutálisan nyílt Some Kind of Monster dokumentumfilmje megjelent - ahhoz képest a Let It Be állítólagos nyomasztó hangulata meg se kottyan. Olyan még a Get Backben sem volt, mint ott (üvöltözős ajtócsapkodás, vagy mint mikor a dobos tíz centiről üvölti az énekes arcába, hogy "úgy viselkedsz, mint egy hülye f.sz", az pedig majdnem nekiugrik) és az a zenekar egy akkora, az események után 3 évvel filmen is felvállalt krízis után húsz évvel is létezik. És bár sokaknak biztos kényelmetlen néznivaló, rengetegen akkor kezdték el tisztelni őket, hogy na ez igen, ezt tökös volt felvállalniuk. 

És én úgy veszem észre, a Get Back már megkapta ugyanezt a reakciót. Magyarán nemhogy nem rontott a branden, még meg is erősítette azzal, hogy közelebb hozta az emberi oldalukat. Nem lettek kevésbé ikonok attól, hogy "kiderült", a világ legnagyobb zenekara ugyanúgy dolgozott a színfalak mögött, mint a mai napig bármelyik. Zsenik voltak, de azért nem az volt, hogy hopp, kipattant a fejükből egy teljes dal, csak fel kellett venni. Üdítő és páratlan látni, ahogy a Get Back eljut a spontán ötlettől a kész dalig. 

Érdekes lenne egy Lindsay-Hogg interjú arról, mi volt a benyomása a felvételek idején, befejeztével és mi volt a rendezői koncepció, amikor nekiállt megvágni a filmet? Mennyivel lett volna másabb a kész film hangulata, ha nem kell kivágnia egy órányi részt? Volt-e olyasmi, amit azért volt kénytelen kihagyni, mert a korabeli technikai lehetőségek miatt nem volt használható? (Engem konkrétan megdöbbent, hogy a Get Back születését kihagyta például). Erről egyelőre sehol nem olvasni. 

Öt éve láttam utoljára a filmet (mostmár meg is várom a streamet az újranézéssel), de jól emlékszem, hogy Glyn Johns egyáltalán nem látható benne? (Azért is rémlik így, mert határozottan emlékszem, hogy a Get Back első ízelítője vagy az előzetes nézése közben konkrétan rácsodálkoztam, hogy "jé, ő kicsoda?") Még a parkolópályára tett George Martinnak is van egy villanása (shakert ráz a Dig It közben), de Glyn Johns sehol. Érdekes.