Megértem, én sem tényként írtam róla (a jövő mindig bizonytalan), hanem hogy bejöhet.
Mi csak reménykedni tudunk és szurkolni.
Egyébként már a horvát meccs előtt is bejött, hogy szerepet cseréltünk, és én lettem az optimistább. :-)
Igaz, 45 percig nem úgy nézett ki.
Ha ott Klujber hetese a kapufáról az alapvonalon túlra pattan, és nem vissza a kezébe, Miloszavljevicsé meg fordítva, akkor most Vova már az MTK szakmai igazgatója lenne (vagy az Esztergomi Vitézek szaktanácsadója), Kuczora Csengét a népharag elüldözi a válogatottból (a svédek ellen a mezőny legjobbja lett), Klujber el lenne könyvelve, mint a "nagy meccsek örök vesztes játékosa" stb.
Így meg még olimpiai negyeddöntő is abszolút reálisan lehet belőle.
Azért nem véletlen, hogy a horvátok sírtak a meccs után - (az Eb bronzon kívül) életük lehetőségét szúrták el.
Mi meg köszöntük szépen... (Persze tettünk is érte.)