Kányádi Sándor

Tudod...

 

soha nem bántam meg,

hogy megszerettelek,

pedig felbolygatta ez a szeretetaz egész életem,

Tudod,

soha nem csalódtam benned,

pedig sokszor nem értettema cselekedetedet,

sokszor féltettelek,

leginkább magadtól féltettelek,

Tudod,

lassan fogynak körülöttem a dolgok,

a dolgaim,

vagy messzire kerülnek tőlem,

vagy csak én távolodok,ahogy szakadoznak a szálak,

az érzés egyre jobban magához láncol,

Tudod,mikor megkönnyezek valamit,

ami szép volt,

megvigasztal a gondolat,

hogy lakozik bennem egy csoda,

ami nem hagy el,

amit nem vehet el tőlemsem az irigységsem a rosszindulat,

Tudod,

ebből az érzésből táplálkozom,

miatta össze sem csuklom,

ha elesek is,

érte felállok,

ha sírok is elmosolyodok,

talán,

ha végleg elalszom,

érte akkor is felébredek.