Isten amerre jár, ízlelgeti a vizeket

Közben a gondolatait adja, hogy felébresszen minket

Hogy felébressze bennünk a gondolatot

Mikor a kegyelmét adhatja, annak örvendez

De az egész menny örvendez, amikor valaki felfedezi magában az életet, ami egység

Már nem önmagára hagyva a Kegyelmet, hanem válaszolva a gondolatra

És ugyan nagy választóvonal a kegyelem, hiszen éltet

De mégis az az igazi választóvonalunk, amikor belépünk a nem teremtett, hanem az önmagunkat megteremtő életbe, ami elhatározott, és megtartott akarat, kitartva a hűségben

Ami pedig beszélgetés, vizet adva, és vizet fogadva

Gondolatában gondolatot ébresztve, és gondolatunkkal elhatározását kiküzdve

Hogy eljut a tudatunkig, amikor mondja, vagyok

És válaszolva, itt vagyok, akit megszólítottál

Ugyan az nyilvánvaló, hogy a tudattalanságunk az tévedés

De az is nyilvánvaló, hogy amikor felismerjük a gondolatát a gondolatának, attól kezdve a tudattalanságunk megszűnik tévedésnek lenni, és teremtjük meg a felismerést, vagy elsüllyedünk az elszakadásban

Ugyan az Isten ott áll a gondolatunk mellett, de az még nem egység

Majd amikor odaállok a gondolatai mellé, és cserélünk gondolatokat, avval lépek be az egységbe

És hogy csak meghallgattam, vagy be is fogadtam, az a nagy kettő, amiből az egyik a tudatos életem, a másik a tudatos halálom

Ami pedig az akaratom, és a döntésem

És hogy azon töprengjek, hogy hogyan menjek vissza a tudatlanságomba, inkább azon legyek, hogy örvendjek, mint amikor egy szemeszter, és a vizsgái sikerülnek

Hiszen eljött az ideje az örvendezésemnek