blue rocket Creative Commons License 2024.04.30 0 5 154756

„Maszek zöldségesnél áll a sor, vesszük az íztelen paradicsomot, a fűízű paprikát, a szottyadt narancsot. Kell a vitamin a gyerekeknek. Van itt egy szép keresztmetszet az *****-i népből, az öltönyös-merdzsós ügyvédtől az irokéz frizurás sötétképű útépítő cigányig. Elöl egy mamóka reszketeg kézzel rakosgatja ki az aprót, három szem narancsot fizetne.

Az eladó lenéző arccal unatkozik, míg lassan cincognak a tízforintosok a tálban. Nincs elég.

-Nem lehetne? -lebegve marad a kérdés, esengve néz fel a homályosodó szem.

-Nem! -csattan a válasz, mint egy pofon.

-Nem lehetne! Ennyi az ára, és kész. Nem több, nem kevesebb! Ha nem tetszik, lehet hazasétálni!

Könny futja el az öregasszony szemét, levesz egy szemet a háromból. Az eladó látható undorral dobja a zacskóba, és tüntetőleg mellé dob két ötforintost is. A mama lassan fordul el, a boltban megáll a levegő.

Az irokéz frizurás útépítő srác közben kiszed egy nagy zacskóval a narancsból, és felcsapja a mérlegre.

-Ez külön lesz! -vakkant oda, és sötét, mocskos arcából szinte ugatásként jön a mély hang.

Boltos mér, csomagol, rosszarcú fizet, majd felteszi a másik csomagot. Boltos mér, cigány ellép a kasszától, és a mama kocsikájára teszi a narancsos csomagot.

-Vigye, mama! Boldog nőnapot!

Mama hálálkodna, de alig jut szóhoz, mert már csak a narancssárga kabát hátát látja. A srác visszalép a kasszához, fizetne, az összeget egy nagy marék apróban szó szerint odavágja a boltoshoz. Szanaszét gurulnak az érmék, a boltos ordít, a srác ordít,előkerül a kufár teljes családfája a legváltozatosabb vérfertőzésekben és a rák minden fajtájával emlegetve. A srác elmegy, a boltos sápadtan hőbörög, hogy a tetves mit enged meg magának, és biztosan lopott is, mert ezek ilyenek...Jön az öltönyös fószer, gondosan borostásra vágott arc, belőtt séró, a cipője többe kerül, mint az én kocsim.

-LESZ három kiló huszonhat deka paradicsom.

-Máris...

-Mozogjon, mert én fizetek, maga ugrik! -keményít a hangon.

-Igenis! -kapkod a boltos, érzi, ez nem az ő estéje.

-Három kiló harminc, az annyi, mint...

-HUSZONHAT dekát kértem!A gyengébb idegzetű legyek most mennének a falnak, szerencsére télen elég kevés van belőlük.

Az eladónő levesz egy szemet.

-Három-huszonnégy, ...

-HUSZONHAT legyen! --De kérem... hát olyat nem tudok, vagy több, vagy kicsit kevesebb, de hát...

-NINCS dehát! ENNYI kell, nem több, nem kevesebb! Hol a főnöke? Hol a panaszkönyv?-tajtékzik.

Panaszkönyv elő, bejegyzés sercen a harmincezer forintos Parker tollal.

-Óhajt még valamit? -kérdi viaszos arccal az eladó.

-Igen! Mákot kérek! Nem kell csomagolni, öt forintért mérjen ki!

Az eladó sírva fakad, találomra kimér egy evőkanállal.

Öltönyös feldobja a mérlegre, előveszi a csúcsmobilt, számol.

-Ez harmincegy forint. És belemértem a zacskót is, mert maga nem tárázta ki nekem. -néz szúrós szemmel.

-ÖT FORINTÉRT KÉRTEM! -ordít, nem több és nem kevesebb! Mit képzel maga???

Az eladónő zokog, öltönyös ír, én várom a színdarab végét.

Öltönyös végül otthagy mindent, és elviharzik.

Én jövök.

-Mit.. mit...

-Semmit. INNEN semmit. Felteszem a pultra a kosarat, a szétgurult paradicsom és a szétszórt apró mellé.

Nyekken mögöttem az ajtó, kint az útépítő és ismerőse harsányan magyaráznak, jön a szitokáradat. Mellettük megy el az öltönyös, megveregeti a rosszarcú -ám aranyszívű- srác vállát. Beszélnek pár szót, öltönyös egy névjegykártyát ad a szuroktól ragadó kezekbe. A fekete arcban villog a fekete szem, míg végigolvassa a cikornyás betűket.

-Tényleg? -vidul fel. Frankón te vagy ? -hahotázik, mikor az öltöny derékban meghajlik felé.

Már a kocsimban ülök, gurulok hazafelé. A felhők alatt kisüt a Nap, és uborka nélkül, de csordultig telt szívvel kanyarodok a templom mellett. Az évszázados falakra süt a fény, mellette a kis padon ott ül a mamóka, és narancsot ad egy piros kabátos kislánynak. Földöntúli ragyogás veszi körbe őket, de lehet, hogy csak a könnyeim teszik…”

 

/Budai Ferenc/