spedway Creative Commons License 2024.05.02 0 0 266892

Azért Illot sokáig abban volt, hogy marad a Juncosnál, kb. derült égből jött a szerződésbontás és elég későn, szóval nem nagyon volt már lehetőség sem jelentkezni érte. A McLaren felől volt érdeklődés, de úgy voltak vele hogy a technikai együttmáködéssel házon belül tudják majd, ezért nem forszírozták a dolgot. Aztán eltűnt. Viszont az biztos, hogy jól megy neki a WEC-ben egyelőre és szeret is ott lenni, de év elején úgy nyilatkozott, hogy rengeteg ideje van IC-zni is, hiszen a WEC-ben kevés a verseny, tehát az ő részéről az IndyCar abszolút képben van még. Meglátjuk.

Előzmény: JarnoTrulli (266888)