".Persze "takarmány" az kell a műhúshoz is, az is biztos...."

 

 

MEG  VEMHES SZARVASMARHA is kell hozzá. Nem csak 1 !!!!

 

„A műhús egyszerre biztosíthat élelmiszerbiztonságot, fenntarthatóságot és adhat lökést az etikus állattartásnak” – fejtegeti a Momentum örök reménysége.

Mármost lássuk, hogyan is fest ez a gyakorlatban. Miként vált eddig fenntarthatóbbá a világ az első generációs húshelyettesítő innovációk (jellemzően növényi alapú húsutánzatok) révén, és melyek a kilátások.

Aktuálisan az egyik online élelmiszer-áruházban 230 gramm fagyasztott vegán hamburgerpogácsa például 3599 forint, kilója közel 16 ezer.

Úgy, hogy első számú összetevője a víz; azt követi 16 százaléknyi borsófehérje, némi repce- és kókuszolaj, valamint rizsfehérje, továbbá 13 egyéb adalékanyag, a gránátalma-kivonattól a kukoricaeceten át a metilcellulózig.

Egyenesen az USA-ból érkezett a boltba ez az ínyencség az igazán fenntarthatóságpárti fogyasztók kedvéért – persze lehet erre azt mondani, hogy tessék, pont ezért kéne a Kárpát-medencében is felpörgetni a gyártást, csakhogy gyanús, hogy a kókuszolaj például nehezen sarjadna ki az Alföldön.

Ugyanezen áruházban 250 gramm tényleges magyar húspogácsa, egyetlen összetevőként 100 százalék Angus marhahúsból, legeltetéses állattartásból 2481 forint, kilónként 9800. Az előállító cég képviselője kifejti: igyekeznek a fenntarthatóság jegyében külső felektől függetlenül működni, saját maguknak termesztve például a lucernát és a régión belül oldva meg az értékesítést.

Kérdés, mennyire kivitelezhető az ilyesmi a műhús esetében. Megtermeli a gazda a répát és a gránátalmát, amelyekből port, illetve kivonatot készít, betakarítja a rizst és a borsót, majd kinyeri belőlük a fehérjét,

szüretel a maltodextrinfáról egy kis maltodextrint,

aztán jól összevegyíti őket az összes többi hozzávalóval együtt kisüzemileg egy tetszetős műhamburgerré? Mert hiszen az élelmezésbiztonság és a fenntarthatóság mégiscsak valahol itt, a rövidke élelmiszerláncoknál és az önellátásnál kezdődne.

Meg a megfizethetőségnél. Vegán kolbászból akad lengyel, kilója „mindössze” kilencezer-négyszázért, de abban van minden,

a sűrítőanyagként hozzáadott „feldolgozott eucheuma hínár”-tól kezdve az allergén szójababon át a konjakgumiig

(amelyet a Kelet-Ázsiában honos leopárdkontyvirág (Amorphophallus konjac) gumójából előállított lisztből készítenek). Létezik persze kevesebb összetevőből legyártott, allergénmentes amerikai műkolbász is, méghozzá a bő tíz éve a teljes húspiac meghódításának tervével indult „Beyond Meat” terméke: kilója 18 ezer forint, nem vicc – egyébként ez esetben is nagyrészt vizet vásárolunk. Illetve vásárol az, aki hajlandó pénzt kiadni ezért. Nem sokan vannak: a cég 2022-2023-ban nagyarányú leépítésekre kényszerült bevételeinek folyamatos csökkenése miatt. (2019-ben még az volt a terv, hogy ’24-re kétszámjegyű részesedést szereznek a marhahúspiacon, és ezzel halálos spirálba taszítják az ágazatot.)

Legkésőbb mára már nyilvánvaló, hogy ezek a vegetáriánusok és húsevők számára elvileg egyaránt alternatívát jelentő „ételek” nem vezettek a valódi húsfogyasztás visszaeséséhez. „A növényi alapú termékek gyártói fel akarták forgatni a világ ezer milliárd dolláros húsiparát, de a befektetők kedvencéből bukás, a mentes hamburgerből pedig egy átmeneti hóbort lett” – állapította meg pont egy éve a Bloomberg.

 

Erre érkezik Donáth Anna,

és ellentmondást nem tűrő hangon a fenntarthatóság, valamint az etikus állattartás zálogának nevezi azt a laboratóriumi tenyésztéssel előállított, újabb generációs műhúst, amely ráadásul vegetáriánusok számára nem is fogyasztható, tekintve, hogy létrehozásához állatból kinyert sejteket növesztenek bioreaktorban, megfelelő – jórészt például magzati szarvasmarha szérumot tartalmazó – táptalajon.

Magzati szarvasmarha szérum (röviden FBS) alatt a vemhes tehenek levágása után a magzat véréből szépnevű biotechnológiai cégek által kinyert cucc értendő,

bon appétit.

A steril körülmények közötti növesztéshez aztán jó sok eldobható műanyagra van szükség: a „Beyond Meat”-re emlékeztető nagy reményekkel indult kaliforniai Upside Foods vállalatnál például kétliteres palackszerű lombikokban állítanak elő 2-3 gramm szövetet, majd ez a plasztiklombik megy a szemétbe, illetve újrafeldolgozásra. 

Ráadásul ezeket a palackokat jelen állás szerint embereknek kell (természetesen tetőtől talpig beöltözve-bemosakodva, egyszerhasználatos sapkával a fejükön) egyenként előkészíteniük és gondozniuk egy gyárcsarnokban, például kikenegetve a belsejüket sertészselatinnal, hogy elősegítsék a sejtek tapadását – na, a fülöp-szigeteki vendégmunkásokon kívül mely képzett alkalmazott pepecselne ezzel rutinszerűen napi nyolc órát? Sőt, valójában még ezen előkészületek után se beszélhetünk egyben kinövő mellehúsáról:

az alkalmazottak jórészt kézzel teszegetik egymásra és préselik össze a lombik faláról összekapirgált vékony szövetrétegeket,

hogy csirkehúsnak nézzen ki az egész. Magától ugyanis egyelőre nem igazán áll össze.