Mindent és az ellenkezőjét is elő lehet adni azokban a dolgokban, ahol kapcsolatot lehet kimutatni. A hazai tudományos felfogás ebben többnyire aláfekszik a külföldi értelmezéseknek. Így lehet az, hogy a nyilvánvaló kapcsolatot mindig a rossz végéről értelmezik. Pl. a fu népekhez való kapcsolódást. Ugyanez a szolgalelkűség figyelhető meg az idegen nyelvű kapcsolatokban is, ott is mindent, ami nincs meg a többi fu nyelvben, csak átvehettük a türköktől, vagy szlávoktól.
Eszükbe sem jut pl. hogy akár fu-nak definiált alapú szavak mentek át közös jelentéssel más mai nyelvcsaládokba, vagy, hogy a magyar nyelv olyan területen alakult ki, amely ősileg kapcsolatban volt ezzekkel a területekkel, a többi fu nyelv pedig nem.
Millió példa van ezekre: ég szavunkat pl. az ÚESz így határozza meg:
ég² A: 13. sz. eleje/ eget (KTSz.); 1493 k. Eeg (FestK. 383); 1863 ėg (Kriza [szerk.] Vadr. 465) J: 1 13. sz. eleje/ ’égbolt | Himmel’ # (↑); 2 1372 u./ ’levegő | Luft’ (JókK. 96); 3 1372 u./ ? ’mennyország | Himmelreich’ (JókK. 63), 1519 k. ’ua.’ (DebrK. 122); 4 1550 u. ’lehelet | Atem, Hauch’ (KolGl.) Sz: égi 1493 k. eegy (FestK. 225)
Örökség a finnugor korból. | ≡ Zürj. (V.) si̮ne̮d ’kigőzölgés meleg időben, meleg pára a szabadban’, (P.) ’levegő’; finn sää ’időjárás’ [fgr. *säŋe ’levegő’]. ⌂ A magyar é (< *e) kialakulását a fgr. *ä hangból valószínűleg a tővéghangzó eltűnése és a szókezdő magánhangzó hangsúlyos helyzete magyarázza. A szó végi g a fgr. *ŋ (> *ŋk) folytatója; a magánhangzós szókezdethez vö. áll¹, →avik¹ stb.
Szőke szavunkat meg, hát nem pont ugyan így?
Szőke: A szócsalád alapja, a →sző² valószínűleg örökség az ugor korból. | ≡ Osztj. (V.) säŋki ’világos, tiszta; éles, vakító; fény ‹égbolté v. tűzé›’, (DN.)sȧŋkə ’világos, tiszta; fény; világosság, világ’ [ugor *säŋɜ ’világos, tiszta’]. ⌂ A szóvég kialakulásához vö. →nő², →sző¹ stb. A szó eredetileg a világosabb színárnyalatok jelölésére szolgált.
Ég: osztyákoknál óg, och, nok, noch, a török családban kük, jog, jük, jïg, ög stb
És lássuk az ultima ratiót!
"A törökös ogur – a tíz számnévvel kiegészítve onogur – név a hun szövetség egyik ágát, török–szkíta népek társulását jelölte. Az ogur név jelentése Golden szerint az ótörök oğus (ág, ágazat, atyafiság, rokonság) szóra megy vissza.[1] Az onogur név eszerint tíz (nép) ágazata értelemmel bír." Wiki
Az ág szavunkat hogyan definiálja az ÚESz? Bárki leellenőrízheti:
Ág: Valószínűleg örökség, az egyeztetés azonban vitatott. | 1 Örökség az ugor korból. | ≡ Vö. vog. (T.) taw ’ág’; osztj. (VK.) jăγi̮ ’ág okozta görbület, bevágás ‹pl. a deszka szélén›’ [ugor *ϑaŋɜ ’ág, gally’]. ⌂ A magyar szókezdő magánhangzó a szókezdő ugor *ϑ szabályszerű megfelelése; vö. még →akaszt, →ázik stb. 2 Örökség a finnugor korból. | ≡ Vö. finn hanka ’kampó; evezőtartó villa’ [fgr. *šaŋka ’ág, gally’]. Ennek az egyeztetésnek az a gyenge pontja, hogy a finn szó esetleg germán jövevényszóként is magyarázható; vö. norv. (ónorv.) hár ’evezőtartó villa’ [germán *hangu ’ua.’]. ⌂ A szó eleji fgr. *š- > m. Ø hangváltozáshoz vö. →apad, →arat stb. A szó belseji *ŋ, ill. *ŋk > m. g hangváltozáshoz vö. →agg, →mög stb.
ősz: Örökség a finnugor korból. | ≡ Vog. (T.) tüks; osztj. (V.), (Vj.) sö̆γəs; votj. (Sz.) siźi̮l; cser. (KH.) šəžə; md. (E.), (M.) śokś; finn syksy, syys; lp. (norv.) čȃk'čȃ: ’ősz ‹évszak›’ [fgr. *sikśe vagy *sükśe: ’ua.’]
----
Ég, ág és szőke, valamint az ősz szavunk közös eredetű. Nem csoda, hiszen a nap is hét ágra süt. Heted íziglen szokás visszavezetni az ősiséget is. Az idő múlását az ó, vagy ős, vagy agg szavainkkal tudjuk érzékeltetni.
Ami fiatal az sületlen, vagy süldő, aki öreg az ősz, vagy ős, vagy agg.
A magyar ugra, ugor szó valójában fu etimológiával ugyanolyan jelentésű és formájú, mint a török. Mindkettő jelenthet ágat, sőt, égit, fénylőt is.
