Fülöp Kálmán: Hazavárom

 

Szó nélkül ment el,
mint az álom.

 

Nagyon szerettem,
a halált is
vállaltam
volna érte.

 

Ott hagyott
fekete
magányomban.

 

Amikor rám
könyököl
az emlék éjközépen,
az ő arca átvilágol
a koromsötéten…

 

Én minden este
ma is hazavárom,
csodálni
szép szemét
az éjben.