Régebben én is hasonlóan gondoltam, mint te.
De az a zseniális matematikai szisztéma amiről szóltál és a magyar nyelvet jellemzi, ezzel lesz tökéletes:
A legősibb névszókra (gyökökre) alkalmazott szabályos képzéséből létrejött véghangzó újabb szabályos hangi módosulásával létrejön egy új szó, amit pedig újra és újra lehet képezni az előbbiek alapján.
Ez a szisztéma biztosítja a képzők sokféleségét, amelyben mégis rend van.
A misztikus így benne ez a magyarázásra alkalmas matematikai hálónak létrejötte, nem pedig amit sokszor tévesen egy szó mögé társítunk.
Így is megvan a kapcsolat a nagysággal, csak egy szóbokor kezdő lexikai egységének részeként, melyből a méret, mennyiség, magasság szavaink származnak.
Kétségtelenül ebből lett a mágus szó is, hiszen a magból ered és belőle nő magasra élet. A magban minden benne sűrüsödik, amik vagyunk, leszünk, tehát a magban benne sűrűsödik minden, ami magunkat jelent.
de nem a magban van a "varázslat ebben az esetben sem, hanem magában az "m" hangban, hiszen azt képezzük valójában tovább. pl. M - i = magunk
Az "m" "birtokosjelzőnk vagyunk" tulajdonképpen.
A múltkor taglalt é -szavunkból jön minden, ami az élethez kell.
Az én szavunk tehát azt jelenti, hogy "Emm" mint "M" = É + m (birtokos jelző) = magam = emmagunk = önmagunk
em(magunk) azaz a középünk (egonk) - azaz a belső magunk felé húzást jelent itt az "m" - ez a birtokos jelző magyarázata
meder szavunk jelentése is közepet jelent, csak nem pontba tömörülve, hanem mélyedésbe- erről a d képzőnk gondoskodik.
A madár szavunkban szerintem így épül fel: ma+ dár - a szókezdő "ma": most és ma szavunk alapján a gyors mozgásra utal és ha belegondolunk ami most és ma van, az egy magunkhoz húzott időpillanat. A "dár" pedig - daru, dárda, tornyosul és turul szavunkból megfejthető: magasra törést, emelkedést jelent.
Daru: Vog. (T.) tarə·w; osztj. (V.) tarəγ; zürj. (V.) turi; votj. (Sz.), (K.) turi: ’daru’