Felvetődik a kérdés, hogyan határozta meg magát és egyéb személyeket elődünk.
A magyar nyelv azt mondja, hogy először az én és a te fogalmai alakultak ki.
Mégpedig úgy, hogy először nem is önmeghatározás volt, hanem annak jelzése, hogy itt vagyok, jelen vagyok.

Az „E” közelre mutató szavunkból eredően:
Lásd: E + "mgh" > *e-mg > *eng (engem) > en- és eg-.

(E formára más példák: dobb-an – dob-og; zizz-en – ziz-eg; lebb-en – leb-eg; stb.)
[v.ö.: latin ego, mea, német Ich; ill. angol am, me, fr. aime]
Az egyes szám második személy TE formája tkp. egy kibővített változata az *eng-nek.
(Nagyon fontos a TE fogalma, mert elsősorban ehhez a személyhez szólunk, ha beszélünk.)

(Három személyragja van!!! [adod, adol, adsz])
A csettegő megszólító "T" + eng > *teng > ten és teg (téged; ten-magad, ten-fiad)

Hogy ez így volt e a különféle nyelvekben? Lássuk:
Proto-IE: *eg'-, *eg'h-
Meaning: pron. pers. 1 sg.

Hittite: uk, ug(g)a 'ich' (én) (Friedrich 232)
Tokharian: A ñ-uk 'I' (én) (fem.) (Adams 265)
Old Indian: ahám `I'
Avestan: azǝm
Other Iranian: OPers adam
Armenian: es
Old Greek: egṓ, egṓn 'I'; égō-ge 'I at least, for my part, indeed'
Slavic: *āzъ, *ā
Baltic: *aš, *eš
Germanic: *ika
Latin: egō

 

Már magában az indoeurópaiban is vegyes a képlet.
Jelen van az en- és az eg-, ill. a belőlük alakult formák, ugyanakkor itt van a rámutató
-az- forma is. Az Avesztában egyenesen "azǝm".

Праслав. *аzъ отличается своим вокализмом от родственных форм,...

(Az előszláv *аzъ hangzásában különbözik a többi alaktól.)

(Csak valószínűleg nem tudják, hogy miért...)

----------------------------------------

Proto-Baltic: *aš, *eš
Meaning: I (én)

Old Lithuanian: eš 
Lithuanian: àš 
Lettish: es   
Old Prussian: as, es
---------------------------------------
Proto-Germanic: *ika

Gothic: ik
Old Norse: ek
Swedish: jag
Old English: ic
English: I
Old Saxon: ik
Middle Dutch: ic
Dutch: ik
Middle Low German: ik
Old High German: ih
Middle High German: ich
German: ich