Természetesen a Sziklás-hegységben is van (volt) jónéhány hasonló szakasz az említett pass-okon és/vagy hágókon keresztül, amik szintén vannak legalább ennyire izgalmasak mint a Sierra Nevada (Donner) és Cascade-hegységbeliek ha nem még inkább izgalmasabbak.

 

A coloradoi Moffat tunnel-t gondolom nem sok mindenkinek kell bemutatni, amelyik a nagy kontinentális vízválasztót (ami javarészt a Sziklás-hegység észak-déli irányú hegyvonulatait követi végig az egész észak-amerikai kontinensen) szeli át kelet-nyugati irányban, és az egyik leghíresebb létesítmény.

Az eredeti útvonal itt a Denver and Salt Lake Railway (D&SL) illetve később Denver, Northwestern and Pacific (DNW&P) néven ismert vasúttársaság által épített Rollins Pass-on át vezetett, amelynek eltökélt szándéka volt, hogy Denvertől nyugatra építsen egy vonalat, ami összeköti Salt Lake City-vel. Rajta extrém körülményekkel a Déli Sziklás-hegységben (Southern Rocky Mountains), több mint 4%-os emelkedésekkel, switchback-ek egész sorával, egy teljes loop-pal (olyasmi, mint az említett Tehachapi és Williams Loop-ok), valamint telenként kegyetlen hóhelyzetekkel. Már a vonal építésekor, a század legelején, David Moffat denveri bankár és a társaság alapítója (és a későbbi alagút posztomusz névadója) eredetileg is egy hosszú alagúton keresztül képzelte el az összeköttetést, amire azonban nem jutott elég pénz, így kénytelenek voltak közvetlenül a hágón át építkezni. Végül már csak az 1920-as évek közepén indulhatott meg a kivitelezést, melynek eredményeképpen 1928 elejére át is adták a kereken 10km hosszúságú Moffat alagutat a hágó útvonalától délre.

Ezen a mapen jól látható az eredeti útvonal rendkívül nehéz és problémás vonalvezetése, valamint pirossal a Moffat alagút (és a mai fővonal) által levágott teljes rész. Szembetűnő a különbség, valódi megváltás lehetett az alagút elkészülte a helyi vasútforgalom számára. A Rollins Pass fölött átvezető eredeti útvonalat ezután még egy kis ideig meghagyták (még egyszer vissza kellett terelni rá a vonatforgalmat 1929-ben, az alagút egy rövidebb kiesése miatt), ám ezután már nem használták többé, és a 30-as évek közepén viszonylag gyorsan el is bontották a vágányokat.

Bár lassan 100 éve nem járnak erre vonatok, azért még maradtak fent emlékeztető elemek a Rollins Pass hőskorszakából.

Ellenben a Moffat tunnel azóta is ellátja feladatát, naponta átlagosan 15 tehervonat közlekedik itt le, keleti és nyugati irányú egyaránt. Az alagút az illetékes vasúttársasági felvásárlásokkal együtt aztán a Denver & Rio Grande, majd később a Union Pacific tulajdonába került, és van is a mai napig, azonban a BNSF-nek is van ún. vonalhasználati engedélye a Denver és Salt Lake City régió közötti közlekedésre. Így a forgalom is meglehetősen színes, az Amtrak erre közlekedő California Zephyr, illetve a téli időszakban a Winter Park Express nevű vonataival egyetemben, miután a nyugati portál körüli Winter Park turistaközpont az USA legnépszerűbb síparadicsomával bír. Bár az alagút - legmagasabb pontján - még így is 2816 méteres tszf. magassággal bír, a viszonylag kedvező (0.8%-os) emelkedőviszonya ezt kompenzálja, bár főleg a keleti irányból rávezető Moffat Tunnel Route annál nehezebb. A nyugati portál:

(Tripadvisor)

 

 

 

 

 

 

 

Északabbra már Montana államban épültek leginkább ilyen hágóvonalak, méghozzá a múltkor is tárgyalt nagy észak-nyugati vasúttársaságok transzkontinentális fővonalai által. 

 

A Northern Pacific itt is az egyik legismertebb szereplő volt, annál is inkább, mert a közvetlenül a Sziklás-hegységen át vezető szakaszain több (alternatív) útvonalat is épített. Keletről az első, illetve egyik leghíresebb átmenete a Bozeman Pass volt, amit már 1884-re elért a vasút, és egy 1113 méter hosszú alagúttal haladt át a hágó csúcsa alatt. Ezt később 1945-ben felváltották egy másik, valamivel rövidebb (919 méter hosszú) alagúttal, közvetlenül a régi mellett, amit ma a nagy utód BNSF használ (illetve lízing-szerződés keretében használt a Montana RailLink egészen a közelmúltig).

A hágó 1884-ben, az ismert fotós Frank Jay Haynes felvételén, amikor elérte a NP fővonala.

A Bozeman Pass-i alagutak ma - fotó: Kyle Yunker - a mostanit 1945-ben építették, a jobb oldalon látható eredeti építmény azóta üzemen kívül áll.

 

A NP transzkontinentális fővonala ezután Logan-nél kettévált, és az egyik - északi - ág ment az állam fővárosa, Helena és a híres Mullan Pass felé, míg a másik - déli - ág pedig az ún. Homestake Pass-on keresztül haladt Butte városa (egy fontos vasúti csomópont, a Milwaukee Road számára is) felé. 

 

 

A Helenán és Mullan Pass-on keresztül vezető vonal volt a fontosabb, és a mai napig működő. Ahogy elhagyja az állami fővárost, egyből neki is vág a hágó komoly emelkedőinek. Ez a szakasz méltán az amerikai vasútbarátok egyik leghíresebb és legfontosabb 'spot'-ja, hiszen ráadásul javarészt nyugati irányú - jellemzően szénnel és olajjal rakott - tehervonatok közlekednek erre, hogy elsősorban a Powder River Basin szénbányáiból, illetve a dakotai olajmezőkről származó nyersanyagokat eljuttassák a Pacific Northwest (Seattle-Vancouver régió) kikötőibe. Mivel a közelmúltig a Montana RailLink által lízingelt szakaszról van szó, a képlet általában úgy néz ki ezeknél a vonatoknál, hogy a Helenában történő kettéoszlatást követően az élen vannak a vonat eredeti BNSF vonógépei, a vonat közepén a MRL négy (SD70Ace) gépe, majd a végén szintén vagy néhány MRL-gép vagy további BNSF-gépek, és így másszák meg keletről a Mullan Pass vonulatait, beleértve az olyan extra építményeket és látványosságokat is, mint a Greenhorn Trestle:

(Jason Cary) (Mike Danneman) (Andrew) (Mike Roth)

Szerencsére számtalan videó van a 2.2%-os emelkedőn felfelé üvöltő gépszörnyetegekről: https://youtu.be/8LIDA9s4E3A?si=O5ZT3xPjagLBlRCa

Ahogyan a csúcsnál lévő Mullan alagút környékéről is: https://youtu.be/NX43E8fKCvc?si=DbgGgkK8yhaipc-n

Sőt, néha komplett versenyek is vannak a hágón fölfelé: https://youtu.be/KbGt_wwRVy0?si=XF9OwlhRoH_ymFD7

 

 

A Mullan-nél kevésbé szerencsésebb hányatott sorsra jutott az ennél is nehezebb emelkedő- és lejtviszonyokkal rendelkezdő Homestake Pass, és a teljes déli ág is. 

Logan-től, a keleti elágazástól nagyjából Whitehall településig van használatban a vonal a helyi üzemek és ranch-ek számára, ám ezután - az igazi emelkedők innentől kezdődnek, majd a Homestake környékén lévő csúcsponttól pedig ereszkednek le Butte-ig - Butte városáig viszont már a '80-as évek eleje óta ki van zárva a vonal a forgalomból. Butte-tól pedig a környező ipari üzemek miatt szintén üzemben van, igaz csak mellévonali szinten, egészen Garrison-ig, ahol visszacsatlakozik a Mullan felől jövő másik/fővonali ágba. 

A sínek és a infrastruktúra-elemek is megvannak ugyan a már több mint 40 éve megszűnt szakaszon, ám pont olyan állapotban lehetnek, amennyire egy ennyi évtizedes kimaradással bíró vonalról gondolható.

A Homestake Pass keleti:  és nyugati irányban (Butte felé): 

A vonal az extrém emelkedői miatt a BN-korszak általános véleménye szerint nem volt alkalmas a komolyabb teherforgalom lebonyolítására, ezért szüntették meg. Más kérdés, hogy mindez a '80-as évek elejének egyébként is kisebb gazdasági válságát élő időszakában történt, amikor nyilván visszaesett a vasúti áruforgalom teljesítménye is (lásd a Stampede Pass hasonló esetének példáját is az előző írásban). Bár önmagában az, hogy meghagyták még a síneket is, jelzi, hogy elméletileg soha nem mondtak le róla teljesen. Mindenesetre már csak azért is kár érte, mert itt nem egy hanem jónéhány 'trestle' található a vonal mentén, na meg mert anno erre járt a legendás North Coast Limited is! Íme két kép még a működés korszakából, amikor az Amtrak már frissen átvette a vonat közlekedtetését:

Steve Patterson felvételén a nyugati oldali rámpán mászik fölfelé a vonat keletnek, a háttérben Butte városa, ez jól szemlélteti a vonal valóban kemény terepviszonyait, mindössze ekkora távolság alatt kellett ekkora szintkülönbséget megmászniuk a vonatoknak.

Ezen az elvileg 1974-es felvételen pedig a keleti oldalt mássza a vonat, immáron modernebb gépekkel (r/trains)

 

Most, hogy a Montana RailLinket (újra) felvásárolta a BNSF, állítólag az is komolyabban felmerült újra 2022-ben, hogy a gigatársaság esetleg megint használatba venné a vonalat. Mivel azóta komolyabban megnőtt a kelet-nyugat irányú transzkontinentális forgalom, főleg az észak-nyugati régiók felé, így a BNSF feltételezések szerint úgy számol, hogy a keleti irányú /üres/ vonatok számára nyitná újra a vonalat - nyilván főleg az extrém szintviszonyok miatt - míg a nyugati irányú /rakott/ vonatok a továbbra is használatban lévő Mullan és Marias Pass-okon maradnának, ezzel is csökkentve a keresztezésekkel járó bonyodalmakat és várakozásokat. Más kérdés, hogy ehhez is valószínűleg le kellene cserélni a vonalszakasz mentén található hidakat pl, mert ez idő alatt gyaníthatóan már nem olyan állapotban vannak a karbantartás teljes hiánya jóvoltából. 

 

 

Volt azonban még egy olyan szakasza a NP-nak, ahol kettévált a transzkontinentális fővonala itt a Sziklás-hegység és a nyugat-montanai térségében, mégpedig ez Missoula városától ágazott el egymástól. Az északi szakasz Evaro-n keresztül halad egy könnyebb terepen Paradise-ig, ahol újra találkozott a Clark Fork River kanyonját végigkövető, Superior-on és St Regis-en keresztülhaladó déli szakasszal. Itt mindkét szakasz használatban van a mai napig, azonban van egy érdekesség: St Regis-től a déli szakasz eredetileg itt nem tért vissza a Clark Fork mentén Paradise felé az északiba, hanem egyenesen haladt tovább eredetileg a kis St Regis folyó mentén, a mai I-90 autópályával, valamint a Milwaukee Road nyomvonalával (erre majd még később visszatérek) párhuzamosan. A vonal itt olyan településeket érintett Montana nyugati csücskében, mint Haugan és Saltese, majd megközelítette az idahoi határt, amin keresztül az ún. Lookout Pass-on haladt át. A két állam határa egészen pontosan a hágó teteje volt, egyben a NP ottani állomása a csúcson.

Innentől nyugati irányba egy nagyon izgalmas szakaszon ereszkedett lefelé immáron Idaho állam területén Mullan (a település neve nem összetévesztendő a montanai Mullan Pass-szal) és Wallace települések felé. Itt volt megtalálható a NP híres 'S-hídja' (S-Bridge), ami nagyrészt egy fából ácsolt, 300 láb hosszú és 80(!) láb magas szerkezet volt egy kisebb völgyet/szakadékot áthidalva. Ami azt illeti, nem is volt egy túlságosan biztos szerkezet, már 1903-ban történt itt egy nagyon komoly és emlékezetes baleset, amikor egy lavina vagy hóvihar következtében összezuhant a híd egy része, és egy személyszállító vonat félig leszaladt-lezuhant róla. https://harvester.lib.uidaho.edu/posts/2021/01/25/s-bridge-trainwreck.html 

Az összezuhant híd:  

Békeidőben azért nem nézett ki rosszul, ahogyan a környéke sem: 

Jól láthatóan itt minden eddiginél komolyabb szintkülönbségek voltak. A híd későbbi sorsát illetően, valószínűleg nem lett lecserélve sosem valamilyen acélszerkezetű hídra. Amennyire én tudom, a '60-as évek elején egy 'Switchback'-el váltották ki - ami meglehetősen furcsa, egyfajta ellentétes előjelű folyamat volt itt, de valószínűleg nem volt más választás - majd nem sokkal később meg is szűnt a vonalszakasz. A 60-es évek végén mehetett el itt vonat talán legutoljára (a St Regis folyó völgyében a 70-es évek elejéig - az I-90 építéséig - voltak meg a sínek, azután felszedték őket, itt pedig lehet hogy már azelőtt megszüntettek és felszámoltak mindent), így jelenleg szintén egyfajta trail-ként "üzemel" a vonal helyén végigvezető ösvény, egészen a két állam határát képező Lookout Pass tetejétől (az egykori NP állomástól) lefelé az egykori vonal által felfűzött idahoi kisvárosokig.

A NP egykori állomásának helye a Lookout Pass-on - keleti irányban, Montana - ma szintén síközpontként működik a téli időszakokban.

Ugyanonnan nyugati irányba - Idaho - mindez közvetlenül az I-90 fölött (jobbra). Sajnos a Milwaukee Road Nyugat-Washington állam-beli 'Iron Horse Trail'-jével szemben ez virtuálisan nem bejárható (illetve csak idáig, az egykori állomás területén), de korábban találtam egy bejáró videót róla, ám az S-híd helyét nem találtam meg azon sem (csak nagyjából tudom belőni a műholdas térképeken, hogy hol lehetett). Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy félig-meddig eredeti formájában, azaz fahídként bontották el.