JarnoTrulli Creative Commons License 2024.05.12 0 0 4493

brutál mekkora létszámú a mezőny 30+ autó, a vége ott a kanyarból rajtolt. 

 

Most néztem vissza az első versenyt, a másodikat hamar lezavartam mivel kb. végig SC mögött mentek. Mivel felvételről nézem nem élőben, így át tudom pörgetni ezeket az üresjáratokat így

 

első versenyen Pin a rajt után 18. is volt, de esett vissza Garciához hátra. SC után se tudott javítani, itt is az volt, hogy Garcia nyert 1-2 helyet, de nagyon hátul voltak. Úgy zártak 23-24-ben, hogy elöl volt 2 francia kiesés is

Bühler pedig azt hozta a hétvégén amit vártam tőle ill. amit eddig is mutatott itt

 

második verseny úgy teljes egészében értékelhetetlen. 30 perces a futam, de mentek elsőre 3 percet, aztán 11 perc SC mögött, majd 3 perc verseny ismét (Bühler itt esett ki, addig közvetlen Pin előtt volt, nem mutattak valami jó kameraképet de ott valami koccanás lehetett amit nem hinném hogy ő idézett elő), majd 8 perc SC, majd 2 perc futam, és SC vitte őket a célig

Talán 8, de legyek jófej mondok max 10 percet, ennyi futamot mehettek 3 szakaszra bontva, a többi 20 perc mind biztonsági autó mögött.

 

FRECA hivatalos oldala pedig monnyonle', vasárnap késő este is náluk megállt az élet szombatnál, ami a tabellát illeti, de az se kapott külön hírt, hogy az első versenyen 2. Whartont egy hellyel hátrébb száműzték, pedig a dobogón is Prema 1-2-ben álltak. Valahova a versenybeszámoló végére tették oda, hogy amúgy 3. lett.

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (4492)