Ahogy írtam, célok nélkül nem lehet semmit elérni, sem az életben, sem a sportban. Én most is hiszek Valterben, mert a munka benne van, de most jön ki az elpazarolt - támadásmentes, önmagába vetett hit (tudok nyerni) és konkrét cél nélküli utóbbi három év. Anno az volt a cél, hogy országútis legyen - teljesült. Aztán komoly csapat: CCC - teljesült. Végigmenni a Girón - teljesült. Csapat megszűnt, de sebaj, még jobb csapatba kerülni, ismét Giro indulás - teljesült. Aztán a Maglia Rosa amiatt jött össze, hogy előző nap szökött, és előnyt harcolt ki magának, amit Bernal elképesztően brutális támadásánál is megtartott, és három nap rózsaszín álom következett. Jött a következő cél, a szakaszgyőzelem, ami nagyobbrészt a csapat hibájából nem jött össze, de a következő lehetőség már a Jumbo. És itt már az volt a cél, hogy segíteni a csapatot. Ez eddig teljesült, mi meg szomorkodunk, mert sokkal több van benne. Pedig most egy szakaszgyőzelem, hegyi trikó bőven meglehetne, és extrán is fizetne, hiszen idén nem sok babér termett eddig a csapatnak tavalyhoz képest. Szóval ma igyon meg két sört, és nézze meg, hogy holnap, csütörtökön, vasárnap hol fog támadni, mikor fog frissíteni, milyen idő lesz, milyenek a meredekek, mekkora áttétel kell hozzá*, stb. de leginkább azt, hogyan fog ünnepelni a célban, és mit fog nyilatkozni a pezsgőzés előtt és után. 

Nála nem az erővel van baj, hanem a mentális állapottal. 

*Már az egy mentális rákészülést jelent, hogy ezzel foglalkozol, mert amikor belekerülsz a szituációba, akkor már van egy megnyugtató alapélmény, nem ismeretlen a helyzet, hiszen emlékszel rá, hogy itt váltani kell, ott meredek lesz, de kiállva végig lehet tolni stb. Tudod, hogy innen még 10 km, vagy már csak 1200 méter, "ismerős" helyen, helyzetben vagy. Jonas, Aert és Armstrong, akik munkások, mint Ati, pontosan tudták, milyen a terep, mekkora áttétellel érdemes menni, mert ez is segített nekik legyőzni az olyan művészt, mint Pogacar, Poel, Ullrich, Pantani. Ati melós, neki ezek a dolgok segíthetnek a sikerben, a cél pontos megjelölése mellett. 

Saját kis példa: amikor szembesültünk a Lavaredo-val, akkor én voltam az egyedüli, aki tudtam, hogy milyen brutálisan meredek részek vannak benne, mert láttam itthon, amikor Ricco, Simoni, Nibali szenvedett oda fölfelé. Hatalmas kínlódás volt, de emlékeztem rá, hogy "csak" 3100 méter a 14-18%-os rész, és ez extra erőt adott.