erobika Creative Commons License 2024.05.13 0 0 18881

Szia!

 

Azt azért ne felejtsük el, hogy az ufók tekintetében nagyjából két tábor létezik: az egyik, - a szkeptikusok - akik tagadják a létezésüket, a másik pedig, akik hisznek benne és valószínűnek tartják.

 

Most tennék egy kis kitérőt. Az idő előrehaladtával az alaptudományokból különböző tudományágak alakulta ki, ma pedig már egyre inkább összefonódnak bizonyos tudományágak, és így érnek el hatalmas eredményeket. Gondoljunk csak a nanotechnológiára, mely magában foglalja azokat a fizikai, kémiai és biológiai területeket, amelyek célja nanoszerkezetű anyagi rendszerek vizsgálata, létrehozása vagy nagyobb rendszerekbe építése. „ Ezek a nanoobjektumok most a QLED-technológián alapuló számítógép-monitorokat és televíziók képernyőit világítják meg. Használják már őket gyógyászati alkalmazásokban, érzékelőkben, napelemekben és katalizátorokban. De használják a sebészetben is, daganatszövetek eltávolításakor az operációt végző orvosokat irányíthatják.

 

Mit akarok ezzel mondani? Amit mindnyájan tudunk, hogy a technika rohamos mértékben fejlődik az utóbbi évtizedekben. Ezzel együtt lehetőségeink nagymértékben kiszélesedtek. A legparányibb részecskéket is tudjuk vizsgálni és fantasztikus dolgokra tudjuk alkalmazni ezeket. Ha belegondolunk, kicsit félelmetes, ahol tartunk, hogy mennyire eltávolodtunk a csupán természet adta dolgoktól. Ez részben jó, részben pedig nem az. Ezek a technológiák részben a további kényelem iránti igényeinket elégítik ki, amelyeknek szükségét érezzük, de közben egyre inkább eltávolodunk a természettől, amellyel szoros szimbiózisban kellene működnünk.  Ezzel nem mondok új dolgokat, csak megerősítem, mert így érzem én is.

 

Hova akarok kilyukadni? Nyilván, akik birtokolják a legfejlettebb technikát, hatalmat adhat a kezükbe. Amennyiben nálunk fejlettebb lények is élnek az univerzumban, jó lenne megismerni a tudásukat, mert ezzel még nagyobb előnyre lehetne szert tenni. Az kétségtelen, hogy néha történnek olyan jelenségek a Föld légkörében, és a Földön is, melyre semmilyen elfogadhat tudományos magyarázat nincs. Szavahihető emberek - vadászpilóták, asztronauták - (értelmes, képzett emberek) számoltak be ilyenekről. Mi érdekük fűződne hozzá, ha nem lenne igaz? Ez azért elgondolkodtató.

 

Azonban manapság egyre több olyan műsor jelenik meg a közmédiában, melyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Egyre többen keresnek bizonyítékokat a földön kívüli jelenségekre. Gondolok itt pl. arra a műsorra is, mely korszerű berendezésekkel próbálja letapogatni a „szellemek” jelenlétét, egyes megmagyarázhatatlan események kapcsán.

Az a mondás jutott most eszembe, hogy „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. Nyilván egyre erősödik az emberekben az az igény, hogy bizonyságot szerezzenek arról, nem csak mi vagyunk egyedül az univerzumban. Ez a sorozat is ilyen céllal jött létre. Néhányat én is láttam a sorozatból, de nem nézem rendszeresen. Vannak dolgok, melyeket fenntartással fogadtam ebben a műsorban. Pl. a Te általad írt 9 milliárd éves DNS-ről. De nem hagyott nyugodni a dolog, utána néztem. Sehol nincs olyan bejegyzés, mely alátámasztaná ennek a DNS-nek a létezését.

 

Amit találtam, az a következő:

Index Technika és tudomány

Az eddig ismert legősibb, mintegy kétmillió éves DNS-t mutatták ki tudósok Grönland északi részén, amit talajmintákból sikerült kinyerni.

A Nature tudományos folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmányukban a tudósok különböző fajok DNS-ével vetették össze az ősi töredékek genetikai anyagát, hogy hasonlóságokra leljenek. A minták a Peaey-földön, Grönland legészakibb csücskén található Kap Kobenhavn nevű kőzetformáció üledékéből származnak – adta hírül az MTI.

 

Én ezek után nem hiszek a 9 milliárd éves DNS-ben, de látom Te is elkezdtél kételkedni benne.

 

Azt azért ne felejtsük el, hogy sokszor, amit bizonyítéknak állítanak, nem mindig az. Óvatosan kell kezelni ezeket az információkat, mert nagyon meggyőzőek lehetnek. Gondoljunk pl. a patikákban nem kapható, csak a neten rendelhető orvosságokra is. Egyre meggyőzőbbek ezek a hirdetések, hogy az embernek olyan érzése támadjon; ha nem rendeli meg ezeket, lemondhat az egészségéről.

 

Most én írtam össze jó sok katyvaszt gyorsan, ami éppen eszembe jutott, de legalább kiírtam magamból a gondolataimat (lehet hogy csak magamnak, mert átkozottul hosszúra sikerült, de az sem baj), mert bizonyos dolgokról néha jól esik számomra írásban rögzíteni ezeket. 😊

 

Egyébként az jó, ha vannak kétségek bennünk, mert ez azt jelenti, hogy nem fogadunk el mindent, amit elénk tálalnak. A teremtő azért adott eszet, hogy gondolkodjunk. Az idő előrehaladtával, amikor egyre több hamis információ jelenik meg a különböző kommunikációs csatornákon, erre egyre inkább szükségünk van.

 

Legyen további szép napod!

Előzmény: idooogeep (18880)