kukácska Creative Commons License 2024.05.14 0 0 58233

A temetési költségek után a következő nagyobb kifizetendő összeg a hagyatéki során a közjegyzőnek megy, az is elég magas lehet, értékarányosan.

Itt már meghalni se érdemes, emberek.

 

Idős szüleim néhány éve haltak meg, de otthon, így a kórházi tárolás és hazaszállítás anyagi oldalát nem ismerem.

Viszont (a testvéremmel együtt) két alkalommal szembesültünk a közjegyző vastagon fogó ceruzájával, majd a NAV előíírásával.

Az apukám halála után a kertes ház felét az anyukám örökölte, mert fele-fele arányban volt a tulajdonukban. A másik felét mi örököltük a testvéremmel, anyukámnak haszonélvezeti joga lett.

Az anyukám halála után a ház másik felét is megörököltük, és levették róla a haszonélvezeti jogot. Ez két alkalommal jelentett közjegyzői díjat.

Öröklés után a közjegyzői díj megfizetésével nem ért véget a történet. Amennyiben örökségünket eladjuk a közjegyzői okiratban meghatározott értéken/áron felül, a különbözetre 1 éven belül 100%, 2 éven belül 90%, 3 éven belül 80%, 4 éven belül 70%, 5 éven belül 60% szja-t kell fizetni, csak az 5 év eltelte után szja mentes. Ezt is kevés ember tudja.

Az örökséggel kapcsolatban mielőtt valaki megjelenik a közjegyző előtt, érdemes végig gondolni, hogy később mit fog vele kezdeni. Érdemes kiszámolni, hogy az érték alapján a közjegyzőnek fizessenek valamivel többet, vagy a 15% szja-t választják.

Előzmény: Patreides (58231)