Az Ukrajna katonai támogatásával kapcsolatos leggyakoribb kritika, hogy az csak meghosszabbítja a háborút és az emberek szenvedését, de nem tudja megakadályzni az orosz győzelmet, hiszen a népesebb és tehetősebb ország képes szinte bármekkora veszteséget pótolni. Ennek az érvelésnek a legnagyobb gyakorlati hibája, hogy a jövőbe vetíti az eddigi trendeket, miközben a folytatást egyáltalán nem lehet biztosra venni.

Ennek legegyértelműbb példái az olyan nehézfegyverek, mint a tankok, egyéb páncélosok és tüzérségi fegyverek. Az viszonylag széles körben ismert, hogy ezek harctéri veszteségeinek pótlásában az orosz hadsereg nagyon nagy mértékben támaszkodik a Szovjetuniótól megörökölt készletekre. Ezek azonban bármennyire is hatalmasak – legalább ezres nagyságrendűek az egyes kategóriákban -, természetesen nem végtelenek. Ráadásul az állapotuk erősen vegyes, sok eszközt csak gyári nagy felújítás után lehet a frontra küldeni, ez pedig időigényes.

Jól mutatja ezt, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban az orosz katonák egyre gyakrabban indulnak rohamra motorkerékpárokon, rögtönzött páncélzattal ellátott teherautókon vagy olyan kínai Desertcross-1000-3 típusú terepjárókon, amelyeket eredetileg hobbicélokra, vadászoknak és horgászoknak szántak, így természetesen nem páncélozottak, sőt, felülről nyitott a felépítményük. Alkalmazásuk oka, hogy olyan gyors ütemben pusztulnak a gyalogság szállítására és támogatására szolgáló BMP, BTR és MT-LB páncélosok, hogy nem képesek ezeket megfelelő számban pótolni.

Fizikailag ezek valószínűleg tényleg nem fogynak el egyhamar, a tüzérségi eszközöknél azonban már élesebb lehet a helyzet. Az orosz tárolóbázisok állapotát követő X (korábban Twitter) fiókok közül több is a napokban tett közzé ezzel kapcsolatos új információkat. Ezek közül az egyik nemrég fejezte be azt a sorozatát, amely az orosz hadsereg által használt valamennyi önjáró tüzérségi löveg esetében vizsgálta a tárolt állomány változását:

Az azonosítható önjáró lövegek száma erősen megcsappant a háború kitörése óta, számuk 4327-ről 2773-ra esett vissza. Ráadásul a második legnagyobb tároló bázis esetében elég régi, tavaly februári a legfrissebb elérhető műholdkép, és erősen valószínű, hogy azóta az ottani állomány tovább fogyatkozott. Emellett a felvételeken megfigyelhetők a kannibalizáció jelei, a legegyértelműbben az, hogy eltávolítják a fegyverek lövegét, és csak a páncéltestek maradnak a bázison. Ennek mértékét a sorozat szerzője típustól függően 5 és 50 százalék közé teszi.

A csőkopás:

a lövegek csövét néhány ezer lövés után cserélni kell, mert ennek híján előbb a pontosság lesz egyre rosszabb, majd csőrobbanás is bekövetkezhet, ami megölheti vagy megsebesítheti a kezelőket.

A lövegcsövek elhasználódása miatt minden bizonnyal sokkal több önjáró löveg esik ki, mint ellenséges tűz következtében. Ráadásul az elérhető információk szerint az összes fenti löveg közül csak a 2Sz19-est gyártja az orosz hadiipar, így a többihez új lövegcsövek sem készülnek. Így ha a fenti típusok közül eltűnik néhány, az jó eséllyel nem azért lesz, mert az összes megsemmisül, hanem mert elkoptak a lövegeik, vagy esetleg már elfogyott a csak az adott fegyverhez felhalmozott, már szintén nem gyártott lőszerkészlet. Ez utóbbi különösen a 2Sz7-est és valamivel kisebb mértékben a 2Sz5-öst fenyegeti.

De a gyártás hiánya miatt ez a többit is fenyegeti, legkevésbé a valaha idehaza is használt Gvozgyikát, amelyből még rengeteg van raktáron.