lalla Creative Commons License 2000.05.31 0 0 255
Eszembe jutott néhány gondolat, amit szeretnék megosztani veletek. Egyáltalán nem okoskodásnak szánom, talán nem is mond újat. Én nagyjából erre építettem a saját kúrámat.
Néhány éve kaptam egy könyvet, Dr. Pados Gyula írta, és mindenféle diéták vannak benne, némelyik csak néhány szóban, némelyik teljesen részletesen. Van ott a 0 diétától a kenyér- ill. tojásdiétán keresztül az eper-tejszínhab diétáig minden zagyvaság, de vannak egészen jó kúrák is. Mikor elhatároztam, hogy fogyózni fogok, elővettem ezt a könyvet és átrágtam magam rajta. Számomra a végkövetkeztetés a következő volt (lehet vitatkozni, de szerintem ez nem vitafórum, csak azért jártatom a számat, hátha segít valakinek):
Az egyhangú diéták unalmasak, a szervezetnek pedig megterhelők, mert vitamin stb.hiány léphet fel. A napi 500 kal energiát tartalmazó diéták pedig lehetnek akár életveszélyesek is (szívritmuszavar, stb.), ezért csak kórházi felügyelet alatt ajánlottak, szigorúan. Ha mindenből csak a felét eszem diéta borzasztó, mert megennéd a küszöböt is. Tehát annyit kell ennem, hogy jóllakjak, de alacsony kal-tartalmú ételekből, olyat, amit szeretek és persze a gyomrom is bírja, és mivel az edzés miatt a fehérjebevitelre is ügyelni kell, sovány húsok, de csak csirkemell bőre nélkül vagy sovány hal, esetenként kis szelet borjúhús alanatur. Ezen kívül jöhet sok zöldségféle, gyümölcsök de nem mindegyik, sovány sajtok kevéske, joghurt, kefir, reform kétszersült módjával meg ilyenek. Na ezekből kell olyan étrendet összeállítani, ami a kedvünkre való, jól telít, és már csak azt kellene kitalálni, hogy változatos is legyen, nehogy két hét után már ne tudjak ránézni a számomra oly becses uborkára (1 kg csak 110 kal!!!!!!)
Már megint pofáztam, de sokat. Bocs mindenki! ÉS KITARTÁS!!!!!!!!!!!!
lalla