Éjóra, csendhajnal...

Miért hallgatsz? Kérlek,
törd meg már csendemet,
maly bennem nem is csönd,
inkább csak rettenet,
rettegve várok hűs
őszi hajnalokat,
hajnaltól estéig
új, s újabb gondokat,
gondolkodom és már
elkap a képzelet,
képzelgéseimben
szabadon lebegek,
lebegve úsznak már
felhőim is tova,
s rámzuhan hiánya-
ival az éjszaka.
Éjóra,
csendhajnal,
ködfátyol
betakar.
Moccanni
nem tudok,
repülni
felejtek,
föld felett,
ég alatt
könnyeket
elrejtek.
Rejtelmek,
sejtelmek,
felsejlő
féyjelek
csupán csak
szikrái
didergő
léleknek,
csendbe hullt
szárnyalás,
hamvadó
lángolás,
elfakult
látomás,
elnémult
álmodás...