Este van, este van, hazaérkezik a megfáradt kalandor. Beszédül halkan alakásba, s drukkol, hogy etúttal ne csavarodjon fel a fogasra. Magába dönt egy pohár vizet, mert a sörtől megszomjazott vala, s elhelyezkedik kicsiny számítógépe előtt, hogy csicsikálás előtt leveleket nézzen, meg írogasson valamit kedvenc topicjaira. Hirtelen felindulásból rákeres Arel istennő nevére, mert éppen a mámor olyan fokát éri el, hogy vallási kérdésekről támad kedve vitatkozni. Arel nuku, van helyette Karel Gott. Megnéz. Lát név Hancu. Gondolkozik. Eszébe jut fiatalság, CoV. És rákeres CoV. És talál. Könny szökik szemébe, hogy vannak még oly lelkek eme sívár földi létben, melyeknek egykoron az életbe maradáshoz szükséges havi lelki táplálékot ama újság jelentette. Billentyűzetet kap, s írni kezd vala bizony, hisz lehetetlen az, hogy kimaradjon eme csodálatos mókából, mely ifjúkorát idézi fel számára. Közben imára kulcsolt kezű tehenek szállnak el az ablak alatt, s az oldal közepére vérvörös pacákat szór a nyomda. De haj, hol vannak már azok a boldog idők, mikoron az ember Wizard Of Wort, Pirates!-t, netán Lords of Midnight-ot játszott. S e gámák mennyivel jobbak voltak a mostaniaknál, ha azt vesszük alapul, hogy azokkal is ugyanennyit játszottunk, ha nem többet, mint a mostaniakkal. Vagy hol kereshet az ember manapság Időrégészt, UV I-II.-t, Bosszút. Hol egy jófajta, magyar nyelvű szöveges kalandjáték, s hol van Nyina Vasziljevna, valamint a róla elnevezett mezőgazdasági termelő szövetkezet, és a Pál Utcai Fiúk miért nem tud olyan zenét játszani, mint akkoriban, és miért ment fel a sör, meg a cigi ára?
Nyüssz. Kikapcsol gép. Fekszik ágy. Alszik.