Ez nálunk nem volt ilyen egyszerű. A vizslát még csak-csak be lehetett hivogatni úszni, de a schnauzer semmiképp sem akart elszakadni az anyaföldtől. Amint megérezte, hogy elfogy a talaj a lába alól, rögvest hátramenetbe kapcsolt. Kénytelen voltam ölben bevinni az "úszhatósabb" területre. Akkor viszont acélos tekintetet vetett a part felé és nyílsebesen elkezdett kifelé úszni. Majd a parton megvárt bennünket és mindenkit jól "megbüntetett". Erre a vizsla úgy gondolta, hogy akkor ő inkább viszamegy a mélyebb vízbe. Pechje volt. :-)) A legigazibb viszont a homokos tengerparton való fékevesztett, felszabadult rohangálás volt a külföldi nyaralók nagy örömére. Nem is a turistákkal (német, francia, holland, angol, stb) volt baj, hanem a bennszülöttekkel, akik még nem igazán érettek az állatokkal való kommunikációra és együttélésre. Hozzáteszem, nem a "csúcsidőben" tevékenykedtünk a parton, hanem igyekeztük kihasználni a reggeli és a késő délutáni, esti órákat.