Törölt nick Creative Commons License 2001.09.02 0 0 197
Figyelj ide, Zoltán. Hagyjuk ezt a szöveget. Egy helyi, pártonkívüli politikus, aki ráadásul főpolgármester akar lenni, KÉNYTELEN pártokban is gondolkodni, hiszen VALÓDI függetlenként, párttámogatás nélkül elindulva semmi esélye a főpolgármesteri szék elnyerésére. Ezért alaposan rajta kell tartania a kezét a politika ütőerén, figyelve minden rezdülést, minden erőeltolódást, különösen olyan kiegyenlített erőviszonyok között, mint ami ma a közvéleménykutatásokból kiderül. És úgy kell cselekednie, hogy ne haragítsa magára potenciális politikai szövetségeseit. TI jobboldaliságát és a jobboldal erőviszonyait ismerve csak akkor van esélye, ha a Fidesz támogatását elnyeri, ehhez viszonyt kerületi szinten is e párt "kegyeit" kell keresnie.

Én nem kételkedem abban, hogy kerületben IS gondolkodik, de ne állítsd azt, hogy kívül áll a napi politikán, mert az előző bekezdésemben említettek alapján ez egyszerűen nem lehet igaz.

Előzmény: Zoltan51 (195)