borzimorzi Creative Commons License 2001.09.06 0 0 214
Kedves Zoltan 51!
Most újra van egy kis időm, úgyhogy csípkedem magam:

Írod: "Kedves Borzimorzi, ezek szerint infomációid másodkézből származnak. Biztos vagy benne, hogy hiteles így megítélni valakit?" Nem, sőt! Épp ezért hangsúlyozom immár sokadszor, hogy a politikai vezetőknek, így a polgármestereknek is a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett kellene a munkájukat végezniük. Úgy, ahogy azt a Parlament is teszi, valamint több kisebb település önkormányzata is.

Peyerk-ről írod, hogy "... észlelted, hogy Ő az (=képviselő), ráadásul elég ádáz ellenfele/ellensége lehet T.I.-nek. Pártkötődése számomra egyértelműen behatárolható, szemben a független polgármesterrel. Megnyilatkozásait én emiatt egy igen-igen elfogult véleményként kezelem, a maga helyén, és bizony én tartózkodnék egyéni véleményemet az övére alapozva kialakítani és még közzé is tenni." Kein problem. Én sem a véleményét vettem át, hanem egy tényt állapított meg. amelyet én kommentáltam. Ha a tény maga nem volt helytálló, miért nem tiltakozik miatta Tarlós úr, vagy bárki más? Az, hogy valaki az én ellenségem, még nem változtatja meg az igazságtartalmát annak a kijelentésének, hogy a hajam barna színű. Ugyanígy az a tény, hogy Tarlós úr és Peyerk történetesen politikai ellenfelek, nem változtatja meg annak a ténymegállapításnak az igaz vagy hamis voltát, hogy Tarlós úr nem gondoskodik róla, hogy a tárgyalási dokumentumok és a tárgyalások eredményeképpen előálló önkormányzati rendeletek minden képviselőnek a rendelkezésére álljanak. Hogy papíralapon, nyomtatva vagy elektronikusan, az részletkérdés szvsz. Ami a Tarlós úr függetlenségét illeti, szvsz ez nem felel meg a valóságnak, mert ő a jobboldal támogatását ékvezte, jelenleg is élvezi és élvezni is fogja, de ezt itt is többen megerősítették már. Ehhez képest nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy függetlensége leginkább a választói akarattól való függetlenségre korlátozódik. Azt hiszem, józan ember lévén, ezzel Te sem érthetsz egyet...

Írod azt is, hogy "Kötve hiszem, hogy a T.Képviselő Úr, ha nagyon akarná, nem tudná meglehetősen erős frakcióján keresztül megvalósítani ezt az igényt (szem- és fültanúja voltam annak, hogyan valósult meg a testületi ülésen egy ehhez hasonló, ott helyben felvetett javaslat, pedig ellenzéki oldalról jött, bizonyám...)" Nos, a Polgármesteri Hivatal működtetése nem az ellenzék feladata és nem külön javaslat kell hozzá, hogy kivételes esetként hozzájussanak a képviselők a tárgyalási dokumentumokhoz. Ez ugyanis, mint már mondottam, elemi joguk, lévén a tárgyalási dokumentumok összessége az ő számukra munkaeszköz. Ezt ennél alaposabban nem tudom megfogalmazni...

Örülök, hogy egyetértesz velem abban, hogy egy épp ellenzékben levő lokálpatriótának is lehetnek építő javaslatai, de nem osztom azon őszinte reményedet, hogy "az idézett pártalakulat újabb 4 évig marad ellenzék :-))) " Nekem mint Óbudai polgárnak ugyanis nem az az érdekem, hogy X vagy Y ellenzékben legyen, hanem az, hogy jól menjenek a kerület ügyei és ne olyan polgármesterünk legyen, aki ország-világ előtt lejáratja Óbudát az Alkotmány szellemével és betűjével egyaránt összeegyeztethetetlen kirohanásaival pl. a melegek ellen. Durván fogalmazva: nekem tökmindegy, ki söpri az utcát, csak tisztaság legyen!

Kétségtelenül igazad van abban, hogy igen kemény megfogalmazás részemről az, hogy "Tarlós úr gesztusa azonban azt mutatja, hogy véleménye szerint ő, Első avagy Szent Tarlós István mindent jobban tud.". Azonban nincsen igazad abban, hogy "Ez azért eléggé fröcsög a gyűlölettől!", mert ebben a kijelentésben gyűlölet nincsen, csak irónia, az viszont kétségkívül maró. Ez a dolga az iróniának. A mondat maga pedig csupán verbálisan, "magyarra lefordítva" mutatja meg, hgy mit is jelent Tarlós úrnak a fent is tárgyalt információrejtegető, diskurzuskerülő magatartása.

A megjegyzésedre miszerint "Könyörgöm, a testületi ülések nyilvánosak!" már lejjebb is reagáltam és a jelenleginél teljesebb nyilvánosságot tartottam jónak. A TV-közvetítés során azok is figyelemmel követhetik ugyanis az ülést, akik nincsenek abban a helyzetben, mint Te, aki, mint írod, "ha engem érdeklő a téma, és megéri, tudom úgy szervezni a napom, hogy pár órát ott legyek." Nézd, kérdésedre válaszolva én itt élek ugyan a kerületben, de erre a reagálásodra bizony felmerült bennem, hogy Te vajon ebben a világban élsz-e... Tartok tőle, hogy a mai Magyarországon a népességnek csupán elenyésző százaléka engedheti meg magának, hogy kedve szerint "átszervezze a napját". A legtöbben dolgozunk és annak is örülünk, ha a munkaidő végén hazamehetünk és ha már ebédidőnk nincsen, legalább nem kell túlóráznunk. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy pár hónapos, 2-3 óránként szoptatandó csecsemő édesanyja hogyan tudna "pár órát ott lenni". Megvallom, az ismeretségi körömbe tartozó kismamák általában még annak is örülnek, ha 10 percre le tudnak szaladni a boltba kenyérért. Az éppen betegen vagy nyugdíjban otthon levők számára is jobb lenne a TV-közvetítés, mivel őket hiába érdekelné a téma, nincsenek abban a helyzetben, hogy bemenjenek. Nem is azt írtam, hogy Te unalomból mentél be, de továbbra is fenntartom, hogy valószínűleg azért mehettél be, mert úgy tudtad intézni, hogy akkor éppen ne legyen más dolgod. Nos, ezzel nagyon kevesen vannak így, nem kizárt, hogy a kerületben még pár tucatnyian vagytok ilyen szerencsés helyzetben... Akkor az összes többi válsztópolgárt már ne is érdekelje, mi történik és kinek milyen véleménye van a kerület ügyeiben?

Arról nem is beszélve, hogy a közvetítés a kerület minden otthonába eljuttaná az üléseken történteket, vagyis sok ezerszer több emberhez, mint ahányan beférhetnek a karzatra... Mivel értelmes embernek ismertelek meg eddig, ugye, ennél bővebben nem kell magyaráznom, miért fontos az első kézből, torzítatlanul, élő egyenesben kapott információ?

Csót:
b

Előzmény: Zoltan51 (185)