Kedves Adept,

"nem is a megváltoztatásról van szó, hanem arrol hogy többet látnak mint az ember, ezért adhatnak engedélyt."

De ha nincs felette hatalmuk, akkor milyen jogon adhatnak rá bármilyen engedélyt? Nem stimmel ott valami..
()

"Azért volt 15-én, mert minden 3. pénteken szoktam tartani."

Na, lehet hogy legközelebb beugrom, végül is a környék is könnyen elérhetőnek tűnik..
()

"Akkor szerinted nincs szükség gyógyitókra?
Pedig amióta ember van azóta vannak gyógyitók is."

Ha valamire nincs szüksége valakinek, akkor az nincs. Legfeljebb előfordul, hogy a gyógyítónak önmagára mint "gyógyítónak" van szüksége :)
Mindenesetre én nem ajánlom senkinek sem a gyógyítást, sem a pácienseskedést..
()

"És ha valaki beteg és szenved akkor meg sem próbálsz neki segiteni, mert úgyis ez a karmája? Hol van itt az együttérzés? A segitségnyújtás, a könyörület, az együttérzés mindenhol alaptanitás!"

A segítségnyújtás legyen olyan szinten, amilyen szinten mi tartózkodunk. Ez jelenleg a fizikai szint. Olyan dologba, aminek kihatását nem áll módunkban ellenőrizni, NE avatkozzunk bele.
Minden ezen túli rész bizony a másik karmája.
A karma törvénye KÖNYÖRTELEN DE IGAZSÁGOS. Senki sem kap többet, mint amennyi jár neki, és/vagy mint amennyit el tud viselni. Nagyon valószínű, hogy a legtöbbet együttérzéssel, és nem gyógyítani akarással lehet "elérni". Imádkozz, meditálj ha jónak látod. Amit nem tudsz fizikailag "eszközölni", BÍZD ISTENRE. Tudja ő, kinek mit ad. Ki vagyok én, hogy azt megváltoztassam? Főleg úgy, hogy azt sem tudom, mi áll a háttérben? Ráadásul a másik szenvedése lehet a saját karmám része (látni és vele szenvedni). Ezeket fel kellene ismerni az aktuális helyzetben.
()

"Itt a mérlegelésen van a hangsuly.".

Bizony. A másik lelki fejlődése és üdve-e a cél, vagy a jó érzés és a másik féltől kapott hála hogy meggyógyítottuk (vagy a saját jó-érzésünk)? Legyünk alázatosak isten felé.

A Mesterek mindig hangsúlyozzák: Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, azon a szinten, ahol vagyunk. Ha kell, meditáljunk, imádkozzunk, érezzünk együtt a másikkal. Ennél többet nem vár el tőlünk senki (más kérdés az ego önmagának megfelelni akarása, akármilyen finom formában jelentkezik is), és nem is tehetünk. A többit bízzuk istenre. Azt hiszem rajta kívül kevesebb igazságosság létezik.

Nem kellemes dolog látni a másik szenvedését, elismerem. De ez van.