Egyik cicánk Szörnyeteg Lajos. Nevét onnan kapta, hogy eleinte féltem tőle, olyan szörnyetegesen félelmetes volt (vagy én voltam betoji).
Már régóta járt hozzánk, de mindig elsiccegtük, mert féltettük tőle a kiscicákat (valaki azt mondta a bakmacska megölheti őket). Általában elzavartam a kerítésig, Ő ott megállt és nézett vissza rám. Én meg: "Várjál, hadd nézzelek..." Ez így ment, ezért sosem vett komolyan. Mikor beállt a hideg idő, egyre gyakrabban jelent meg reggelente és míg szellőztettem, benyávogott (inkább bekárogott) az nyitott ajtón. Olyan félelmetes nemmacskahangja volt, hogy képes voltam félni tőle, nem is nyávogás, hanem valami károgó-brekegő hang...Pedig csak enni kért szegény. Aztán egy reggel kitettem a teraszra a szemeteszsákot, hogy mindjárt kiviszem, de mire indultam volna, Szörnyeteg Lajos már kibontotta és derékig a szemétben, evett. Uborkát, csokis kenyeret, mindent amit talált...Nagyon megsajnáltam, de még mindig féltem tőle, Ő is tartott tőlem, az éhség nagy úr...Elkezdtem etetni, és egyre szebb lett szörnyeteges mivoltában. És ahogy szépen, lassan közelebb kerültünk egymáshoz, már megszűnt szörnyeteg lenni. Ma már Lajoska, Lajika, Lajosmacsi, Tündér Lala. Itt van nálunk november óta, szépen beilleszkedett, megbarátkozott mindenkivel. Most már egészen máshogy fest, mint mikor először láttam. Szép vörös bakmacska:)Örülünk, hogy velünk maradt.