Kedden meghalt a kutyám. Pontosabban elaltattatuk, mert már nagyon beteg volt szegény. Azóta nagyon szomorú vagyok - ő volt a legjobb barátom. Már három napja történt, és még mindig csak sírok... Teljesen megváltoznak a hétköznapjaim, nem megyek többet kutyát sétáltatni, nincs kinek a szőrébe belefúrnom a fejem, és még ezer apró dolog. Nekem még soha nem kellett gyászolnom senkit, most értem meg, mit is jelent ez. Meddig tart ez a fájdalom?! (Az a furcsa, hogy azért nevetni is tudok mindezek mellett is.)
Hülyeség az egész, szép hosszú élete volt, több mint 14 évet élt, ésszel teljesen értem, hogy ez a természet rendje, stb. stb., de mégis nagyon fáj. 12 éves korom óta mellettem volt.
És hiába mondja körülöttem mindenki, hogy így volt Neki jobb, nem kínlódott tovább, és még egyéb jelek is ezt igazolják számomra (pl. egy álmom), mégis mardos az önvád: hátha mégis meg kellett volna próbálni talpraállítani, még ha kicsi is volt rá az esély. Meg hogy mennyivel jobb gazdija is lehettem volna...

Egyszer már átéltem hasonló érzést, amikor 7 hónapos korában elvitték tőlem, kertes házba. 2 nap sírás, 2 hét üresség, aztán anyu nem bírt tovább nézni, és visszahozták. De most nem hozhatja vissza senki!