Hát igen, ezt én is hihetetlenül magabiztos dolognak gondoltam, ezért is tartott 7 évig, ameddig rászántam magam.
Alapvetően házasságellenes voltam mindig (szüleim elváltak, rajtuk kívül is elég sok rossz példát láttam) és arra gondoltam, hogy amikor emberek összeházasodnak, általában huszonévesek. Még akár 50-60 évig is elélhetnek. Honnan tudhatná az ember huszonévesen, hogy hova alakul a párja, meg ő is ez alatt az idő alatt és ez-e az az ember, akivel le tudja majd élni azt az 50-60 évet. De azért a mi esetünkben 7 év együttélés, nem találkozgatás, hanem egy lakásban élés szerintem elég jó támpontot adott nekem.
1ébként az említett pap értelmezésében (jegyesoktatáson mondta), valóban nem tudhatja biztosan, hogy sikerül-e a dolog. Lényeg, hogy amikor elszánod magad a házasságra, akkor így állj hozzá, és életed során akard és próbáld megtartani az esküt. Szerinte az utolsó mondat sem arról szól, hogy "ha mégsem sikerülne megtartani amit itt elmondtam, sújtson agyon a Mindenható és kerüljek a pokolra!", hanem inkább egy kérés, hogy segítsen, hogy megtarthasd amit esküdtél, mert bizony, nagyon nehéz esküt tettél.
A református egyház megengedi a válást. Az esketési ceremónia 15-20 perc, minden a jegyespár körül forog, nincs térdeplés, összekötözés, szentek, szenteltvízzel locsolás, mindössze egy szentbeszéd, eskü, áldás a végén. Mindezekkel nem akarom az én vallásomat a többieké fölé helyezni (amúgy is mérhetetlenül csodálom a katolikus egyházat a tökélyre finomított szertartásai miatt), csupán választ próbálok találni arra, hogy nekünk miért könnyebb nekifutni az egyházi esküvőnek.

Ja és a nagy hassal való esküvőzést én is gusztustalannak tartom (ezért most majd megint jól megkapom a magamét valaki mástól :))) Ha véletlenül ilyen helyzetbe keveredtem volna, inkább vártam volna az esküvővel szülés utánig.