Hol vannak a városi hősök?
– kérdezi Poós Zoltán, akinek hiányoznak a régi házak tetejéről azok a bizonyos fémtornyok
Reszlet egy hosszabb interjubol

– Eltűntek a fura figurák, és eltűntek a nagyvárosi hősök.

– Hát ez az! Hol vannak? Az én korosztályom, azaz a harmincasok alapélménye a Megáll az idő című film, amelynek egyik főszereplője Pierre. Ő volt a jellegzetes, városi hős. És korosztályról korosztályra megvoltak itt ezek a markáns underground figurák. Cseh Tamás, Dixi, Pajor Tamás, vagy legutoljára Nagy Attila Kristóf, aki kilencvennyolcban, egy motorbalesetben halt meg. Ő még megcsinálta, hogy egy házibulin kimászott az ablakon, majd többemeletnyi magasságban, a párkányon átaraszolt a másikhoz, és bezuhant a „táncparkettre”.

– Nem volt könnyű a városi hősök élete.

– De nehéz sem volt. Például lehetett egy fiú bármilyen ügyetlen és csúnya, ha olvasta, mondjuk Asimovtól az Alapítvány-könyveket, Borgestől a Körkörös romokat, meg olvasott néhány Dosztojevszkijt, valamint volt Trabant-felvétele, és egy kicsit sertepertélt a Fiatal Művészek Klubjában, akkor vettél tőle egy Beszélőt stb. és azt mondtad róla, hogy „jósrác”. Ma már a jó fejség kritériumai megváltoztak, és nem is igazán lehet tudni, mik ezek.