itt van a haraszti-féle cikk:
http://www.es.hu/old/9948/publi.htm#tar

"Lám, én, aki Tar író iránt megértô volnék, emésztô haraggal gondolok az öngyilkos filmrendezôre, aki játékfilmjeiben mintegy névsorolvasást rendezett a félig-meddig tiltott poszt-avantgárd művészekbôl, eközben pedig szorgosan jelentett róluk a III-as ügyosztálynak. Hogy miért ez a különbség az érzelmeimben? Mert Tar Sándor a tiltott valóságról írt, és minden szavában az öncenzúra ellen küzdött. Szövegeiben visszaadta a lelkét istennek, amit az ügynökjelentései révén a császár a magáénak hitt. Ezzel szemben a filmrendezô - és a Valóság-szerkesztô - még ki is zsákmányolta az általa besúgottakat. Művészetük nagyrészt abból állt, hogy beterelték a saját stílussal megverteket az Aczél-féle politika ügyesen kimért disztribúciós bugyraiba, saját filmbe, saját folyóiratba, miközben besúgóként a hatóságoknak adták az ötleteket, ki hogyan lóg ki az általuk igazgatott "tűrtbôl". Voltaképpen gettóhelytartóvá váltak, az underground performance-ban, a szociológiai tanulmányban, ahogyan Erdôs Péter a rockzenében és Kardos György az irodalomban.
De hogyan merészelnék bármelyik érzelmembôl kánont csinálni? Miféle impertinencia kell ahhoz, hogy bármelyiket elôírjam, mint egyetlen helyes érzelmet? Élek a gyanúval például, hogy a filmrendezôre azért is haragszom jobban, mert volt idô, amikor személyesen is szerettem, s engem is besúghatott; és Tarral kapcsolatban valamivel keserűbb volnék, ha személyes barátom lett volna, nemcsak kedves íróm. "