Kedves Karamma!
Megígérem, hogy ez az utolsó hozzászólásom veled kapcsolatban, amennyiben neked nincs szükséged rá!
Távol áll tőlem, hogy bárkit is akarata ellenére átsegítsek a másik oldalra. Sőt! Azt kell mondanom, hogy un. segítő szindrómában sem szenvedek. Egyszerűen megérintett a problémád, ahogyan gondolom másokat is, köztük Csupaszabót, aki kedvesen, bár nekem néhol kicsit erőszakosan (bocs, Csupaszabo!)próbált neked segíteni.
Szóval, befejezésül csak annyit, hogy amíg nem ismersz mindenkit a világon, addíg nem mondhatod azt, hogy a te dogaid a legszörnyűbbek (ugyan ezt így nem írtad ez igaz!). Szerintem a legtöbb ember (köztük én is!), csinált már olyan dolgot az életében amire egyáltalán nem büszke! Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet jó anya. Sőt! Sokszor a saját tökéletlenségünkkel való szembesülés segít bennünket abban, hogy jobban megértsük gyermekeinket. Aki tökéletes, vagy inkább annak gondolja magát, sokszor abba a hibába eshet, hogy a gyerekétől is ugyanezt várja el. Vagy a gyerek éli meg úgy, hogy a szülei tökéletességégének ő nem tud megfelelni, és vele valami nagy baj van!
Csak ezt akartam még hozzáfűzni, különben mindenkinek állampolgári joga utálni magát, bár szerintem nem éri meg!
Minden jót, R. J.