Kedves Judit!

Dec. 2.-án megszületett a kislányom, Luca. 2500 g. és 54 cm. volt születésekor. Viszonylag egyszerű szülés volt, már orvosi szempontból, úgy értem. Nekem azért elég nehéznek tünt. Hajnali 4-kor mentünk be a kórházba, valóban nem borotváltak le teljesen (amitől féltem egy kicsit), a beöntésről is megkérdeztek, nem adták autómatikusan, ez is nagyon pozitív volt. Végig zuhanyozhattam a vajúdás alatt, és de. 11-re meg is született a kis táskás szemű Lucánk. Már a kórházban jól szopizott és 3 nap után haza mentünk. Most múlt 2 hetes és az a baj, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mi bajom lehet, de folyamatosan sírógörcsöm van, már a múltkor arra gondoltam, hogy biztos a szoptatástól és gondoltam talán, ha áttérek a tápszerre jobb lesz, mert ott legalább nincs annyira hozzám kötve. WC -re se bírok kimenni, egyszerüen hulla fáradt vagyok. Estére várom haza a férjem, hogy megfürdesse, de akkor sem tudok pihenni, ha amúgy megtehetném, mert mondjuk alszik a baba. Az a legrosszabb, hogy bár tökre szégyenlem kimondani, és kérek mindenkit legyetek velem, hogy nem okoz örömet ez az egész anyaság. Pedíg annyira szerettük volna a kisbabát, és az is szuper, hogy lány, mert pont lányt akartam. De nem tudtam, hogy ez ilyen kimerítő, meg, hogy nem mehetek sehova, és félek, hogy megérzi a baba, hogy ilyeneket gondolok, és ez majd árt a kapcsolatunknak. A baba is elég nyűgös, sokat sír, folyton szopni akar. Én meg azt sem tudom, hogy most eleget evett-e, vagy épp túl sokat. Szóval tök ki vagyok borulva. Ez normális? Vagy gyerekágyi depressziós vagyok? Várom válaszát! Kérem segítsen, nem akarok rossz anya lenni!