Bobby kutyámat tegnap, 12 és fél éves korában veszítettük el, pár napos (de éveknek tűnő) szenvedés után. Az utolsó előtti napon kicsit jobban lett, már kezdtünk reménykedni, hogy még rendbe jöhet, de kiderült, hogy ez már csak az ő legutolsó erőfeszítése volt, a szíve nem bírta már az utolsó rohamot és megállt.
Hihetetlenül üres nélküle a lakás. Hiányzik minden, ami hozzá kapcsolódik, és persze ő maga a legjobban. Azt hiszem, még nem hittem el egészen, hogy soha többé nem jön haza.