Talán nincs benne semmi új, de ide illik.

Eredeti cikk és források itt:

http://monbiot.com/dsp_article.cfm?article_id=625

------------------------------

A hordó feneke

Kifogyóban az olaj, de senki sem akar róla beszélni.

(By George Monbiot. Published in the Guardian 2nd December 2003)

Az olajipar felbolydult. Csütörtökön a kormány jóváhagyta az elmúlt 10 év során felfedezett legnagyobb brit olajlelőhely kitermelését. Mindenhol azt halljuk, hogy ez egy "óriási" lelet, amely rácáfol arra az elméletre, hogy az északi tengeri olaj végzetesen kifogyóban van.
Akkor kezdi az ember felismerni, hogy milyen komoly az emberiség problémája, amikor kiderül, hogy ez az "óriási" új mező öt és egy negyed napig fogja ellátni olajjal a világot.

Minden nemzedéknek megvan a maga tabuja és a miénk a következő: az az erőforrás, amelyikre az életünk épül, kimerülőben van. Nem beszélünk róla mert nem tudjuk elképzelni. Ez egy, a valóságot tagadó civilizáció ("civilization in denial").

Maga az olaj nem fog eltűnni, de a maradék kitermelése egyre nehezebbé és drágábbá válik. Az új tartalékok felfedezése a 60-as években érte el a tetőpontját. Minden évben négyszer annyi olajat használunk el, mint amennyit találunk. Úgy tűnik, hogy már minden nagy leletet régen megtaláltak: az új északi tengeri mező 400 millió barrelje kismiska lett volna a 70-es években. Jövőbeni utánpótlásunk új, kis lelőhelyek felefedezésén és a régi nagyok jobb kiaknázásán múlik. A téma szakértői közül senkinek sincs szemernyi kétsége sem arra nézve, hogy a globális olajtermelés nemsokára eléri a tetőpontot.

Az egyetlen kérdés, hogy mennyi idő múlva. A legoptimistább előrejelzések azok, amelyeket az USA energiaügyi minisztériuma (US DoE) készített, és amelyek azt állítják, hogy ez 2037-ig nem fog bekövetkezni. Csakhogy az amerikai energiaügyi tájékoztató ügynökség beismerte, hogy a kormány számai körül turpisság történt: az olajkínálati előrejelzését az olajszükségletre vonatkozó előrejelzésre alapozta, talán azért, hogy ne keltsen pánikot a pénzpiacokon.
Más elemzők kevésbé derűlátók. Colin Campbell kőolajgeológus úgy számolja, hogy a globális kitermelés 2010 előtt fogja elérni a csúcsot. Augusztusban Kenneth Deffeyes geofizikus úgy nyilatkozott a New Scientistnek, hogy "99 százalékban meg van arról győződve", hogy a globális termelés maximumának dátuma 2004 lesz. Ha az optimistáknak van is igazuk, akkor is még a most középkorúak többségének életében az olajos hordó alján fogunk kaparászni.

Az olajkínálat csökkenni fog, de a globális kereslet nem. A mai napon 76 millió barrelt fogunk elégetni; 2020-ra napi 112 millió barrelt fogunk használni, ami után az előrejelzett kereslet növekedése gyorsulni fog. Ha a kínálat csökken és a kereslet nő, akkor hamarosan valami olyannal találjuk magunkat szembe, ami ismeretlen a fejlett ipari gazdaságok népessége előtt: ez a hiány. Az olaj ára az egekbe fog szökni.

Az ár növekedésével egyidejűleg azok a szektorok, amelyek most szinte teljesen a nyersolajtól függnek - elsősorban a szállítás és a mezőgazdaság - kénytelenek lesznek összehúzódni. Minthogy az olaj elégetése által előidézett klímaváltozás már főzi a bolygót, ez akár jó dolognak is tűnhetne. A probléma az, hogy mostanra az életünk szorosan összefonódott az olajgazdasággal. Kiterjedt elővárosaink fenntarthatatlanok autók nélkül. A magas olajárak magas élelmiszer árakat idéznek elő: a világ növekvő népességének legnagyobb része éhezni fog. Ezeket a problémákat súlyosbítani fogja az olajár és a munkanélküliségi ráta közötti egyenes összefüggés. Az USA elmúlt öt recesszióját mindig az olajár emelkedése előzte meg.

Az olaj természetesen nem az egyetlen üzemanyag, ami működtetheti a járműveket. Bőven vannak helyettesítő megoldások, de nem valószínű, hogy bármelyik akár megközelítőleg is olyan olcsó legyen, mint most a nyersolaj. A kőolajat ki lehet nyerni kátrányhomokból (tar sand) és olajpalából (oil shale), de az esetek többségében ez az eljárás majdnem annyi energiát használ fel, mint amennyit felszabadít, miközben nagy mérgező-hulladék-hegyeket- és tavakat eredményez. A földgáz jobb alternatíva, de az átállás olajról gáz meghajtásra hatalmas és megdöbbentően drága, új üzemanyag-infrastruktúrát igényelne. Természetesen a földgáznak is ugyanolyan korlátai vannak , mint az olajnak: a jelenlegi felhasználás ütemével számolva, a világnak kb. 50 évre elegendő készletei vannak, de ha az olaj helyét venné át a földgáz, akkor ez az idő sokkal kevesebb lenne.

Olyan üzemanyagcellákról is üzemelhetnének a járművek, amelyeket a víz elektrolízise útján termelt hidrogén látna el energiával. De a hidrogént előállító elektromosságnak is jönnie kell valahonnan. Ahhoz, hogy az összes amerikában futó autót feltöltsük, az országos elektromos hálózat jelenlegi kapacitásának négyszerese kellene. A szén égetése mocskos, az atomenergia drága és halálos. A világ autóinak szél- vagy napenergiával való üzemeltetése nagyobb befektetést igényelne, mint amit akármelyik civilizáció valaha is megtett. Új tanulmányok valószínűnek tartják, hogy az elszökő hidrogén kárt tenne az ózonrétegben és súlyosbítaná a globális felmelegedést.

A növényekből kinyerhető dízel vagy metanol még éppen járható út ami a visszanyerhető energiát illeti, ám azt jelenti, hogy a most élelmiszertermelésre használt földeket üzemanyagtermelésre kellene átállítani. Megközelítő számításaim alapján az Egyesült Királyság autóinak repceolajjal való üzemeltetése akkora termőterületet igényelne, mint egész Anglia.

Van egy lehetséges megoldás, amit a küszöbön álló olajkrízisről írók közül mintha senki nem vett volna észre: egy olyan módszer, amivel jelenleg a brit és ausztrál kormány kísérletezik, mégpedig az ún. földalatti széngázosítás. Ez egy színes kifejezés arra, hogy meggyújtják a kitermeléshez túl mélyen fekvő vagy túl drága szénteléreket, és a keletkező gázt összegyűjtik. Ez egy ocsmány eshetőség mivel azt jelenti, hogy többezer milliárd tonna - eddig ki nem termelhető - szén válik elérhetővé, maga után vonva azt a valószínű következményt, hogy a globális felmelegedés elpusztítja a földi életet.

Más szóval úgy tűnik, hogy bajban vagyunk.

Vagy rátesszük a kezünket minden elérhető fosszilis üzemanyagra, amely esetben megsütjük a bolygót és összeomlik a civilizáció, vagy kifogyunk belőle és összeomlik a civilizáció .

Az egyetlen racionális válasz mind az Olaj Korának küszöbön álló végére, mind a globális felmelegedés fenyegetésére az, hogy áttervezzük a városainkat, a mezőgazdaságunkat és az életünket. De ez nem következhet be masszív politikai nyomás nélkül és a probléma az, hogy soha senki nem lázadt fel megszorításokat követelve. Az emberek azért szoktak az utcára menni, mert többet akarnak fogyasztani, nem pedig kevesebbet. Ha egy új étkészlet és az emberiség túlélése között kellene választani, akkor gyanítom, hogy az emberek többsége az étkészlet mellett tenné le a voksát.

Ennek fényében egyszerűen felháborítóan abszurd az az állítás, hogy az iraki háborúnek semmi köze sem volt az olajhoz. Az USA azért támadta meg Irakot (amelynek, úgy tűnik, nem voltak tömegpusztító fegyverei és nem jelentett fenyegetést más államokra) és nem inkább Észak Koreát (amely tevékenyen fejleszti atomfegyver programját és büszkén hirdeti azon szándékát, hogy mindenkit leradíroz a föld színéről), mert Iraknak volt valamije, amit meg akart szerezni. Ebben - és csak ebben - a tekintetben Bush és Blair terveket készít arra az időre, amikor az olajtermelés eléri a tetőpontot: igyekeznek megszerezni más országok készleteit.

Nem tudom elfogadni, hogy nincs ennél jobb módja a katasztrófa megelőzésének. Nem tudom elfogadni, hogy az emberi lények képtelenek a kollektív racionális döntésekre. De kezdek azon tűnődni, hogy igazolja-e bármi is a meggyőződésemet.

----------------