Kedves Barátaim!

Jó, hogy van hely, ahol megértik, hogy egy négylábú barát elvesztése hasonló fájdalmat jelent mint egy kétlábúé...

Ehelyütt emlékezem Tóbiásra (született Black Label of Doghunter), aki ma reggel hagyott it minket.

Egy tündéri, vidám, fekete angol cocker spaniel kan, aki mindig kész volt a játékra és akinek kedd délutánig semmi baja nem volt. Aztán elbágyadt, nem akart enni, negyed kilenckor este elvittük állatorvosunkhoz, aki babésiára gyanakodott. (Kullancs terjeszti, és tényleg mindig átnéztük, hogy van-e benne kullancs és azonnal el is távolítottuk, ha találtunk) MIndenesetre kapott ellenne szurit és hazavittük.
Szerdán továbbra is bágyadt volt, enni nem akart, véreset pisilt. Kapta a szurit.
Csütörtök reggelre besárgult, délután már fel sem tudott kelni, úgy kellett kivinni és tartani, hogy pisilhessen. Állatkórház, infúzió, megnyugtatás, hogy másnapra minden bizonnyal jobban lesz és hogy pénteken is (azaz ma) visszük kezelésre.
Ma reggel már nehezen húzta a levegőt, kómában volt és amikor a kosarához mentem, hogy belediktáljak egy kis kamillateát sóhajtott kettőt és nem lélegzett tovább.
A szíve még vert, próbáltam szívmasszázst alkalmazni, de már nem akart visszajönni a létezésbe.

Ma délután temetjük.
Az ötödik életévét töltötte be idén áprilisban.

Milyen üres lett minden....