Kedves Judit!

Azért írok, mert közelednek az ünnepek, és ezzel együtt a szokásos év végi nagy közös családi kiborulás. Karácsonykor nálunk gyűlik össze a család, mert nekünk van ehhez elég nagy házunk, és ilyenkor a nővérem a férjével és két gyerekével felköltözik hozzánk Bp-re. Ez így van már kb. 10 éve, mióta ő vidékre ment férjhez, és nem is volt semmi baj, amíg nekem is nem születtek gyerekeim. Azóta viszont az egész egyre kibírhatatlanabb, idén már azon is gondolkoztam, hogy lemondom, de nem akartam, mert nagyon ritkán lehetünk együtt és a gyerekek élvezik egymás társaságát. A nővérem 6 évvel idősebb nálam, nagyon jó volt a kapcsolatunk, és imádtam a gyerekeit, akik ma 7 és 5 évesek. Az egész akkor kezdődött, amikor megszületett az első lányom, és kiderült, hogy teljesen máshogy gondolkozunk a gyereknevelésről. Én láttam, hogy ő hogy nevelte a gyerekeit, és nem is nagyon volt még saját véleményem, úgyhogy természetesnek tűntek a dolgai. De amikor Panka megszületett, egész mást éreztem természetesnek, és sok minden átértékelődött bennem. Szoptatás, együttalvás, hozzátáplálás, napirend, másra bízás, szobatisztaság, fegyelmezés stb. - az összes téma harcmezőt nyitott köztünk a nővéremmel, aki szerint mi a férjemmel hippik vagyunk, nem pedig szülők. Én se nagyon értek egyet egy csomó mindennel, amit ők csinálnak, de az ő dolguk. Ilyenkor viszont együtt kell élnünk! A négy gyerek teljesen más ritmusban fekszik, ébred, eszik, és bár az enyémek kisebbek (4 és 2), de még a legkisebb számára is teljesen egyértelmű, hogy nekik mást szabad, mint az unokatestvéreiknek. Imádják a nagy közös dzsemborit, közben egészen meg vannak vadulva, minden gyerek érzi a másik szülőpárban rejlő "lehetőségeket" (pl. a nővérem engedi a tévézést, én meg azt, hogy ne egyen borsófőzeléket, ha nem szeretne). Van valami ötleted, hogyan éljük túl a közelgő ünnepeket? Kösz:

ünnepváró(?)