kábelbúvár Creative Commons License 2005.01.07 0 0 67

Törvénymódosítást kezdeményeznek a titkosszolgálatok, hogy a jövőben ne kelljen kiemelniük a bizonyítékok közül a bíróságoknak azokat a telefonlehallgatási jegyzőkönyveket, amelyeket más bűncselekmény felderítésére kiadott engedély alapján készítettek. Az elmúlt hónapokban ugyanis több, nagy érdeklődésre számot tartó bűnügyben törölték az ügyészség, illetve az eljáró bíróságok a bizonyítékok közül azokat a telefonlehallgatási jegyzőkönyveket, amelyek nem feleltek meg az úgynevezett "célhoz kötöttség" elvének. (A célhoz kötöttség elve azt jelenti, hogy bizonyítékként azoknak a telefonlehallgatásoknak az anyaga használható, amelyet a gyanúsítás vagy a vád tárgyává tett bűncselekmények felderítésére kiadott bírói vagy igazságügy-miniszteri engedély alapján gyűjtöttek össze.)

 

A célhoz kötöttség elvének megsértése miatt nem használhatták fel a rendelkezésre álló lehallgatási jegyzőkönyveket a Kulcsár Attilával kapcsolatot tartó Bácskai János tábornok ügyében, a Fővárosi Földhivatal vezetője ellen (akivel szemben később bűncselekmény hiányában meg is szüntették a nyomozást). Szerdán a Molnár Csaba alezredes ellen vesztegetés és más bűncselekmények vádjával indított büntetőperben törölte a bíró a lehallgatási jegyzőkönyveket a bizonyítékok sorából, mivel azokat a nemzetgazdaságot veszélyeztető bűncselekmények felderítésére szóló engedély alapján készítették.

 

Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal polgári titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkára még tavaly nyáron lapunknak nyilatkozva azt mondta: módosítani kell a nemzetbiztonsági és a büntetőeljárásról szóló törvényt annak érdekében, hogy ne vesszenek el fontos bizonyítékok a büntetőeljárásokban.

 

Információink szerint a titkosszolgálatok olyan szabályozáson dolgoznak, amely a célhoz kötöttség elvének fenntartása mellett "a lehallgatás eredeti céljától eltérő jogsértésekkel összefüggő információk bizonyítékként történő felhasználását is lehetővé tenné". Az elképzelések szerint, ha a lehallgatási engedélyben megjelölt bűncselekmény mellett másik törvénysértést is rögzítenek a a lehallgatási jegyzőkönyvekben (ezeket a jegyzőkönyveket ma nem használhatnák a "másik" bűnügyek bizonyítékként), a jövőben utólag a "másik" cselekményre is meg kell kérniük az engedélyt. Ha megkapják, az visszamenőleg érvényes lenne, így a korábbi anyagok sem vesznének el.

 

Információink szerin a tervezet a nyári szünet előtt a parlament elé kerülhet.

NOL

 

Gyűjtenek, gyűjtenek....