Kedves Judit!

Túléltük az ünnepeket, bár koránsem volt az egész boldog mézeskalács-sütögetés, de azért próbáltam arra gondolni, amiker írtál, és legalább én nem kezdeményeztem vitákat a nővéremmel. Ő persze nem nagyon állta meg szó nélkül, hogy a kisebbik gyerek még velünk alszik, szopik stb., de próbáltam elengedni a fülem mellett. Nem tudom miért, vannak ilyen emberek, akik misszionárius módjára nem tudnak lejönni arról, hogy meggyőzzenek: csak az ő útjuk helyes. Nekem sem tetszik, hogy rácsap a gyerekei fenekére, meg hogy nagyon ritkán dícséri meg őket, de ez egyrészt nem az én dolgom, másrészt mindent összevéve kiegyensúlyozott gyerekek, akik e mellett sok jót is kapnak a szüleiktől. Ő miért nem tudja azt nézni, hogy a gyerekek jól vannak, szociálisak, mindenhol jól érzik magukat? Az általam halálosan elkényeztetett gyerekeim, akik nem tanultak meg 4 hónaposan egyedül játszani, majd örökre magányosak lesznek, mert az oviban, iskolában nem játszik velük senki! Mert ugye nem tudnak egyedül játszani... Esküszöm a gyereknevelés legnehezebb része az a sok jó tanács! Mindegy, ez már nem számít, csak még itt kidühöngtem magam:)

Viszont új fejlemények vannak a viszonyt folytató barátnőméknél is. Azóta kitálalt a férjnek, és most már hivatalosan "gondolkozik", melyiket válassza. Otthon lakik, de találkozgat a szeretővel is. Én nem tudom, hogy ez a nyílt bizonytalanság meddig bírható egy kis 2 éves számára komolyabb következmények nélkül? Te mit gondolsz?

Ezt egy kicsit neked is írom, gergelykeke. Nem okoskodni meg ítélkezni akarok, tudom, hogy nem egy paradicsomi párkapcsolatból vezet az út egy szerető karjaiba, de átgondoltad a következményeket? Lehet, hogy a feleséged nem fogja humorosan felfogni, és hamarosan ott találod magad, hogy minden második vasárnap elviheted a gyerekeid az állatkertbe, azt' annyi. NEM csak a közül lehet választani, hogy szenvedsz a feleségeddel, vagy szeretőd lesz! Szerintem.