A bizantikus gyülölet.

Minden vallás lényegében van az, hogy saját magát tekinti egyedül üdvözitőnek s épen ezért többé kevésbbé intoleráns és ellenszenvet mutat a többi vallások iránt. A világtörténelemben eddig alig volt olyan vallás, mely intenzivebb gyülöletet hirdetett volna a többi vallás ellen, mint az izlám, ennek ellenére az ozmán birodalomban a máshitüek élete lehetővé volt téve s azok az államberendezéséhez tartoztak.

A katolicizmus, mely univerzálizmusra törekszik, szintén nem lehet türelmes más vallásokkal szemben, ezt megmutatták a középkor egyes eseményei, fel kell azonban hogy tünjék, hogy ebben az intoleranciában a klérus egyedül volt aktiv, mig a katholikus hivők hajlanak arra, hogy a más vallásuakkal ne sokat törödjenek. A vallási türelmet hirdető modern állam megalakulása óta a katolikus hivő azután másvallásuak számára a legkellemesebb szomszéd és polgártárs.

Egész más a helyzet az orthodoxiánál. Az orthodox hivő gyülöli orthodox mivoltánál fogva a máshitüeket. Máshitüekkel való együttélés számára kinos és elviselhetetlen. Épen ezért instinktive arra törekszik, hogy távoltartsa magától őket. Ahol a történelmi fejlődés arra készteti őket, hogy keverten lakjanak máshitüekkel, az orthodoxok külön negyedek létesitésével elkülönitik magukat a többi vallásoktól. (Szerb negyed Boszniában). Jaj annak a máshitünek aki bekerül egy ilyen orthodox negyedbe: az emberi gonoszság választékos eszközeivel kiüzik onnan.

A szerző azután egy egész sereg történelmi példát hoz fel e tétel bizonyitására s idézi többek között egy francia, Viconte de la Jonquiere megjegyzését is: “Si par impossible l’empire de Bzyance renaisseit on assisterait bientot a une persécution religieuse contre les non-orthodoxes qui dépasserait de bien loin toutes les horreurs des guerres de réligion du seizieme siecle…” (l88l!).

Sokan ismerik a szerbek ellenszenvét másvallásuakkal való együttélés gondolatával szemben. Különösen Boszniában figyelhető meg ez a tünet, ahol a szerbek minden lehető eszközzel igyekeztek kiturni, földjeikből kiforgatni a környékükön élő muzulmánokat és katholikusokat. Südland  erre vonatkozólag is egész sereg történelmi példát idéz s okául az egységes hitő orthodox állam ideálját hozza fel, mely ideál tudat alatt is benne él minden orthodox lelkében s melyet elérni törekszik. Különösen intenziv ez a gyülölet, miként azt a legtöbb neves történetiró megállapitja (Pichler, Finlay Gfrörer, Helfert, Fallmerayer stb.) a katholicizmus és a katolikusok ellen. Ez a gyülölet azonban nemcsak a szerb, hanem a román orthodoxokban is él.

“Az orthodoxia a gyülöletet konzerválta, mélyen beplántálta hivői lelkébe, hogy alkalmas pillanatban  azután azt a hatalomért valő küzdelemben fegyverként bevethesse máshitüek ellen.

“Ha ennek az elkeseredett, nyakas, ezeréves küzdelemnek, melyet az orthodoxia maga mögött tud, eredményeit meg akarjuk itélni, azt kell mondanunk: az orthodoxia csaknem tökéletes sikert mutathat fel. Erős, szivós, csaknem megrendithetetlen államokat formált: az önzésre és a mások megsemmisitésére előkészitett individuumokat teremtett. Fő ellenségei az izlám és a katholicizmus. E nagy konfliktusoktól eltekintve azonban az orthodoxia nagyszerü vallás-nemzeti állami gépezete egyre további és további hóditó hadjáratokat készit elő. Csöndben, láthatatlanul és annélkül, hogy hallani lehetne, hatolnak be az orthodoxia hullámai az összes eresztékeken, l463-ig Boszniában ugyszolván alig volt orthodox, ma már a lakosság 43 %-át teszik ki. 1500ig Horvátországban nem voltak orthodoxok, ma már a lakosság 24 %-át teszik ki. Ugyanigy Dalmáciában, ahol l4 % orthodox van már.

Südland megemliti azután az erdélyi helyzetet, ahol a románok feltartozhatatlanul nyomulnak előre ugy hogy a különben energikus magyarok velük szembe nem tudnak eredményeket felmutatni, legfeljebb politikailag. Etnikailag és vallásilag a románok azonban feljövőben vannak ugy a magyarokkal, mint a szászokkal szemben. A szerző azután Fallmereyer szavait idézi: “…A római egyház a bizánci birodalmakban nem csak hogy nem halad előre, hanem nyilvánvalóan tért veszit, akármit mondanak, jelentenek, vagy irnak, e tény megcáfolására.”

A mérleg a legszomorubb volt e tekintetben Bosznia-Hercegovinában, ahol az orthodoxia még azokon a helyeken is,  ahol a katholicizmus számbelileg erős volt, ez utóbbinak befolyását politikai téren csaknem teljesen kiszoritotta:  - a Monarchiában azonban nem voltak képesek ennek jelentőségét felmérni.

Mit törödik azzal a világ – kiált fel keserüen Südland -, hogy ugy az erős orthodox állam, mint az erős orthodox individuum megváltozhatatlanul és minden időkre morális és kulturális szempontból alacsonyabb rendüek… A világot nem érdekli sokat a moral. Kulturát szeretne ugyan amennyiben az nem kerül sokba, azonban mindent megelőz a hatalom. És ebben keresendők az orthodoxia eddigi és jövőbeni sikerei. Bizánc tudatában van ennek a hatalomvágynak és épenoly ügyesen mint kiméletlenül kihasználja a konjukturát, államokat és embereket egyaránt… Nem hiába irta Fallmereyer már l851-ben: Az anatoliai elv évről-évre sötétebb árnyékot vet Nyugatra és a szálak – mindnyájan érezzük – ki vannak feszitve már, hogy Európában uj rendet teremtsenek…”

A BIZÁNCI VESZÉLY.

Südland előljáróban megjegyzi, hogy bár az eddigi eszmefuttatások nem szoritkoztak a tulajdonképen tárgyalni kivánt délszláv kérdésre, mindazonáltal szükség volt, hogy egy nagyobb távolságból vizsgálja a kérdést, mert a délszláv kérdés tulajdonképen egy frontszakasza anna az  óriási küzdelemnek, mely a Balti tengertől Dalmáciai déli csücskéig állandóan folyik. Lehetetlen az egyik frontszakaszon folyó küzdelmet tárgyalmi s a jövő kilátásait felbecsülni anélkül, hogy ne tartanánk szemmel az egész frontot.

Kétségtelen, ezen az óriási fronton folyó harcoknak faji, nemzetiségi, politikai, szociális és gazdasági jellegük is van, mégis a legerősebb és legrégibb motivum a vallási kérdés. Jó példa erre Románia esete, amely gazdasági és politikai okokból meg kellett volna maradjon a Központi Hatalmak oldalán, mert tudhatta, hogy Oroszország részéről fenyegeti a legnagyobb veszély. Mégis kezdettől fogva rokonszenvével a tuloldalon volt s csak az alkalmas pillanatra várt, hogy hátbatámadja a Monarchiát. A nép nagy tömegének vallási beállitottsága volt az, mely Romániát feltartoztathatatlanul arra az oldalra vonzotta, amelyiken Byzánc állott. Senki sem fogja megérteni Kelet- és Délkelet-Európa történelmét, sem pedig nem lesz képes  betekintést nyerni a jovő alakulására, aki nem tanulja meg felbecsülni a szövetséges orthodox bizánci állam és hitfelfogás iszonyu hatalmát.

A fejezet utolsó részében Südland látnoki erővel utal arra a veszélyre, mely Oroszország felöl fenyegeti a világot, s mely nem a pánszlávizmus, hanem a pánorosz eszme jegyében fog rohamra indulni, hogy bizantinikus állameszméjével fenyegesse Európa jövőjét. Az érdekében áll, hogy a kis Balkán-államok minél jobban kiterjedjenek, hiszen a végén ugyis Oroszország ölébe fognak hullani.