No akkor eheti Lapozó-összefoglalóm:

 

Vagy negyedórát lekéstem az elejéből. Amikor bekapcsoltam éppen Pápa-téma ment, amit kissé unalmasnak találtam és csak két feljegyzést készítettem. Valami olyasmi lehetett a műsor csapásiránya, hogy nem túlozta-e el a magyar politikai osztály a pápa halála kapcsán a sajnálkozást és a megrendülést. De lehet, hogy ezt csak beleképzelem, félszavakból, elejtett utalásokból hámoztam ki ezt, nem biztos, hogy helytálló.

 

Kóczián sorba vette, hogy az MSZP-ben fel kell merülnie olyan kérdéseknek, hogy mi a párt és Gyurcsány viszonya a katolikus egyházhoz, a hierarchiához, az antikommunista II. János Pálhoz, az antikapitalista II. János Pálhoz, a hívők hitéhez. Amíg nincsen kiforrt, figyelmes, számonkérő közéleti és közbeszéd, addig a politikai szereplők pillanatnyi érdekeiknek megfelelően kommunikálnak az ehhez hasonló ügyekben és nincs, aki szembesítse az adott kijelentésük ambivalens voltát korábbi nyilatkozataik szellemével. (Gondolom itt Gyurcsányra céloztak, de ez csak feltevés)

 

Debreczeni felvetette, hogy a 91-es pápalátogatásra visszaemlékezve talán valamivel konzervatívabb, egyházbarátibb lett a közélet. Ezt abból látta levezetettnek, hogy 91-hez képest most nem jelentek meg Magyar Narancs címlapok Pápacápa szalagcímmel. A másik három szereplő egybehangzóan felhördült ennek hallatán, mire Deberczeni módosított és kevésbé antiklerikális közéletre változtatott. Ez még mindig nem nyerte meg a vendégek tetszését, de ráhagyták.

 

Debreczeni témát váltott és jött a jóval érdekesebb Köztársasági Elnök választás. Bevezetésképpen megjegyezte, hogy az MSZP és az SZDSZ viszonya kiéleződött. Toller ma a Népszabadságban ugyanolyan harcias hangot üt meg, mint korábban Pető Iván, azt éreztetve, hogy talán már nem is csak a KE-ről szól a dolog, hanem talán a koalícióról is.

 

Lakner szerint Szili a hétvégi MSZP-tanácskozáson nem lett hivatalos jelölt, helyette az SZDSZ-szel való tárgyalásos megoldás került előtérbe. De a tárgyalódelegációban ott van Toller is. Déja vu 1998: Horn az SZDSZ-t akarta legyőzni, Toller ugyanilyen harciasan nevezi az MSZP-t pipogya pártnak, amelyiknek nincs mersze önállóan cselekedni.

Lakner bedobta, hogy a vita talán a 2006-os közösködésről szólhat-e, ha egyszer a közös választási jelölteket az SZDSZ nem akarja. Kombinációképpen előhozz egy MSZP-MDF koalíció lehetőségét, amennyiben az MSZP nem akar tovább az SZDSZ-szel konfrontálódni a távolabbi jövőben.

 

Debreczeni utalt rá, hogy a kompromisszumkötések előtt erődemonstrációkat szokás tartani, mint az a múlt gyakorlatából kiderült MSZP-SZDSZ viszonylatban.

Török rálicitálva erre Toller tárgyalódelegációs részvételét nem véletlennek nevezte, Debreczeni pedig Fodor és Pető részvételével kontrázott.

 

Török véleményében a keménységet képviselő Toller politikai kijelentései az irracionalitás diadalának felenek meg, az MSZP-nek ugyanis észben kellene tartania, hogy csak 178 képviselői hellyel rendelkezik, vagyis egyedül semmire sem megy.

 

Kóczián ehhez hozzászámolt még nyolc MDF-es szavazatot, ami esetleg alakulhat úgy, hogy támogatja az MSZP elképzelését, de Török kimatematikázta, hogy 186 sem elég az üdvösséghez.

 

Lakner emlékeztetett, hogy Sólyom László voltaképpen az SZDSZ által felállított kritériumoknak meg is felel.

 

Török rámutatott, hogy a titkos szavazás miatt a kimenetel nagyban bizonytalan. Még ha a 8 MDF-es szavazat is támogat, akkor is további 8 SZDSZ-es szavazat kell a 20-ból és akkor még hol biztos az a 8 MDF-es? Sehol.

 

Debreczeni visszatérve az irracionalitás diadalának kifejezéséhez, a tavaly augusztusi eseményeket előhozta, mely esetben az "irracionalitás" éppenhogy győzelmet aratott, vagyis tán nem is olyan elvetélt kísérlet ez. Tollerra ezek szerint jellemző az irracionális, érzelmi politizálás.

 

Lakner elvetette a két párt egymás legyőzésére való törekvésének értelmes voltát. Kijelentette, hogy kooperáció nélkül semmire sem fognak jutni. Erre reagálva Debreczeni megjegyezte, hogy titkos szavazásnál az egymáson való sebek ejtése veszélyes lehet. Kóczián komoly kétségeit fejezte ki a párttáborok fölött való átszavazás valószínűségét illetően, de Török azonnal a schleswig-holsteini tartományi kormány mostani esetével példálózott, ahol egyetlen renitens háromszori nekifutásra is megakadályozta a kormány felállítását, miközben az SPD nem akarta elhinni, hogy valamelyik képviselője háromszor szándékosan nemet szavaz, miután frakciógyűlésen könyörögtek nekik, hogy ne járassák le a pártot ezzel.

 

Debreczeni adott esetben még anyagi érdekek bejátszását sem zárta ki, mely egy ilyen titkos szavazásnál eltéríthet a hivatalos vonaltól képviselőket, majd nekiszegezte Töröknek a kérdést, hogy mi is a KE szerepköre?

 

Török szerint ez a szerepkör nem is olyan szűk, mint hinnők. Bármikor felszólalhat a parlamentben (Debreczeni: ezt akármelyik képviselő is megteheti (Török replika: de egy képviselő felszólalása nem olyan súlyú)), bármikor orientáló politikai nyilatkozatot tetet (Debreczeni: de akkor az alkotmányos berendezkedés erodálása fenyeget), Legfelsőbb Bíróság elnökére javaslatot tehet, Legfőbb Ügyészt jelölhet, 2007-ben ombudsmant jelölhet. Akár a költségvetési törvényt is visszadobhatja és azt tudjuk, hogy mennyire az utolsó pillanatban szokták azt meghozni. Népszavazást is kezdeményezhet. Kóczián ehhez annyit tett hozzá, hogy erős személyiség esetén pártokkal szembeni alternatív politikai vonalat vihet. Lakner lehetségesnek tartotta, hogy bizonyos kérdésekben alkalmi együttműködéseket, együttszavazásokat kovácsolhat. Számára az is kérdésenek mutatkozott, hogy akar-e majd a KE a falig elmenni, vagy kezes elnök lesz, aki a status quo-t védi. Debreczeni azonnal rávágta, hogy pontosan az utóbbit fogja tenni.

 

Török értékelésében a kormánypártok érdeke az irányítható KE és ez nem annak kérdése, hogy a jelölt pártpolitikus-e, vagy nem, mert pártpolitikától független személyiség is lehet önállótlan, vagy mostani pártpolitikusból is lehet független személyiség, amennyiben a politikai értékei, hitvallása elég erősen meghatározó marad benne az aktuálpolitikával szembeni ellenálláshoz.

Török akár a parlamenti hívek szerzését, kvázi frakciószerzést sem zár ki a KE lehetőségei közül, ahogyan az Walesa csinálta, mely esetben a hívei nyilván fontolóra fogják venni jogkörei szélesítését.

 

Debreczeni nagyon-nagyon burkoltan utalt rá, hogy Göncz Árpád után az SZDSZ részéről fura a nem pártpolitikai elkötelezettséghez való ragaszkodás, majd megkérdezte, hogy a vendégek szerint ki a legalkalmasabb ma a posztra? Lakner Sólyom Lászlót és még néhány más személyiséget jelölt meg, utóbbiakat nevezetlenül. Török szintén Sólyom-pártinak vallotta magát. Tekintélyes, de tekintélyét nem semmitmondásból nyerő jelöltet talált optimálisnak, aki semmilyen táborba sincs becsatornázva. Kóczián újságírói mivoltával ütközőnek nevezte, hogy jelöltről nyilatkozzon. Törökkel ellentétben éppenhogy pártba tartozó személyiségre van szükség szerinte, nem lehet kívülálló. Göncz része volt a rendszerváltásnak és az akkori politikai milliőnek, innen merítette elfogadottságát. Ezenkívül kétségét fejezte ki aziránt, hogy a pártelitek kiengednék a KE jelölését az ellenőrzésük alól.

 

Lakner egyetértett, hogy a pártfüggetlenséget nem kell túldimenzionálni. Németországban az utóbbi húsz évben mindig ilyet választottak, most is egy volt tartományi pártpolitikus tölti be a posztot és semmmi probléma vele. Pártpolitikus is kénytelen lehet hozzáidomulni a feladatkörhöz.