shadowcruiser,

szóval ahogy én látom az elôtörténetét.

89 körül, az agylágyulatoktól eltekintve, két fontos nemzetstratégia létezett, tkp. mind2 baloldali. Az urbánus értelmiség (SZDSZ) valahogy úgy gondolta, hogy a kapitalizmus, a parlamenti rendszer és a szabadságjogok majd mindent (mármint a külsô felzárkózást és a belsô lelki felemelkedést) megoldanak maguktól. Ezt bonyolította, hogy tele voltak baloldali reflexekkel. És vannak máig. Az ún. népi értelmiség ("se nem kormánypárt, se nem ellenzék" MDF) számára a felzárkózás a szokott harmadikutas tiszteletkörökön túl egyszerüen nem volt téma, ôket a "nemzeti sorkérdések" érdekelték, azokon belül is fôleg a nemzeti identitás és a ht magyarság ügye. A népiek úgy látták, hogy a fenntartás nélküli nyugatosság kinyírja az identitást. Az urbánusok úgy látták, hogy minden érzelmi, szimbolikus politizálás a felzárkózást nyírja ki. Aztán jött Antall egy harmadik nemzetstratégiával, ami nemcsak a nyugatos liberálisoknak nem smakkolt, hanem a saját pártja sem tudta hova tenni: se ez, se az, se 56, baloldaliság és gyors kapitalista átmenet egyszerre, annak minden sokkjával, de nem is a kálvinista-kuruc-48-as-harmadikutas hagyomány, hanem az ezeréves magyar államiság folytonossága, annak fôbb katolikus-középosztályi kellékeivel, különös tekintettel a Monarchiából örökölt államhivatalnoki éthoszra. Aztán majd kisül belôle valami. A valamivel az volt a baj, hogy a tömegek megnyugtatása érdekében változatlanul megtartották, a legcsekélyebb ideológiai aggály nélkül, az államszocializmusra szabott és kapitalista viszonyok között nagyjából müködésképtelen ellátó rendszereket (miközben ideológiai alapon szétcseszték azt, ami véletlenül müködött az államszocializmusban, nevezetesen a mezôgazdaságot).

Megfojtatása következik.