Jaj, nagyon vártam, hogy válaszoljatok, mindig néztem ezt az oldalt, és persze igazatok is van, mégis bevallom, letaglózott egy kicsit a válaszotok. Abban persze megerősítettetek, hogy nekem kell erősnek lennem, és valahogy kiharcolnom a változást, de attól nagyon messze érzem a helyzetünket, hogy elhagyjam a férjem, vagy hogy ahhoz a borzalmas, agresszíven férfiellenes szervezethez forduljak, bocsánat.

Csak hogy jobban értsetek, nem vagyunk fiatal szülők, az 52 a nicknevemben sajnos a koromat jelenti, a férjem most múlt 50. Mindkettőnket nagyon keményen neveltek, gyakran előkerült otthon a fakanál, vonalzó. Mire szülők lettünk, ráadásul nem is fiatalon, elhatároztuk, hogy mi nem így fogjuk csinálni, és ez eddig ment is. Azt látom, hogy a férjemet annyira megrendítette ez a korai terhesség, egyáltalán szexualitás, hogy összeolmott, és megkérdőjelezi az egész eddigi liberális nevelését. Lehet, hogy én egy feudális maradvány vagyok, és biztos hogy soha nem turnéznék a fent említett nőszervezet felvonulásain, mégis azt hiszem, talán nem fenyegetni, elhagyni, feljelenteni kellene a férjemet, hanem inkább abban erősíteni, hogy jól csinálta eddig, és nem az ő hibája, hogy a lányunk mégis bajba került...

Mindenesetre sokat segítettetek, mert mindettől függetlenül valóban nekem kötelességem megvédeni a gyerekeimet, kemény dolog, ha nekem kell, de mégiscsak az én dolgom.