Attól, hogy egy egy film vagy bármilyen más műalkotás készítői realistának minősítik a művüket, az még nem jelenti feltétlenül, hogy az jó. Pláne nem jelenti azt, hogy egyezzel szembeállítható kalandos-romantikus történet csakis rossz lehet.
Az az érzésem, hogy Spielberg pontosan érezte, hogy a filmje bűzleni fog, ezért kapcsolta a feltűnően intenzív - és ismerjük el: hihetetlenül profi módon kivitelezett - marketingkampányhoz ezt a művészkedő "jaj, de nagyon realista vagyok" szöveget. A rajongók úgyis beveszik. Ha már egyszer a Schindler listájánál (ahol Obi-Van Kenobi mentett ki egy csomó értelmes arcú, jól táplált zsidót a műveletlen bunkó nácik karmai közül) vagy a Ryan közlegény megmentésénél (amely filmet a rendkívüli látványvilág éltet, mert ha ezt nem számítjuk, akkor egy elviselhetetlenül csöpögős US Army propagandafilm) bejött ez a fajta álszent filozofálás, akkor ezúttal is be fog jönni.
Ami a Világok harca legfőbb "művészi" értékét illeti, mely szerint az egész cselekményt egy ember szemszögéből mutatja be, ez csöppet sem új dolog. A Cápa jeleneteinek kb. 80 százalékát Roy Scheider szemszögéből látjuk. A film éppen attól jó, hogy éppenséggel egy döntéshozó személy ez a hős. Ha Spielber a Cápát a WOTW logikájával készítette volna el, akkor egy harmadrangú kis buzi rendőr a film hőse, akinek megeszi a mamáját a cápa, míg ő a film nagyrészében a parton futkos, miközben a ragadozó elejtésére induló hajóból szinte semmit sem látunk.