Én ugyan nem olvastam a könyvet, de nehezen hiszem el, hogy nem tért el tőle jelentős mértékben Spílerberg.

Ott is úgy van a sztori, hogy egy elvált mutter hétvégére lepasszolja az ex-férjének két porontyát, mert az új yuppie barátjával családlátogatásra mennek?

Mert ez nem tipikusan egy XIX. századi történetmodell. Vagy?

 

Mindennek ellnére kijelenthetem: a film jó, illetve pontosabban: a film lehetett volna jó, csak nem ilyen befejezéssel. Hihetetlen, hogy odaát miért vágják szándékosan gajra a filmeket hiteltelen és pocsékabbnál szarabb befejezésekkel. Rendben, csinálják meg a filmeket amerikaiak, de hívjanak Európából, vagy Ázsiából filmbefejezési szakértőket, mert így az egésznek semmi értelme.

 

Mi is volt a film koncepciója? A zűrösen link apa, akire a szürke hétköznapokban nehéz számítani, a baj, meg a vész idején összekapja magát, feltámad benn a felelősségérzet, és megvédi családját tűzön-vízen át. Gondolkodik, jó döntéseket hoz, egészében a világégés előhozza a pozitív oldalát más ember lesz.

 

De nem! Azzal, hogy a film végén előkerül az a senkiházi pimasz kölyök, ezzel az egész koncepció szart sem ért, hiába gürcöltek ezen a filmesek. Kiderül ugyanis, hogy az apuka egészen seggfej volt, mikor a fiával vitatkozott, rossz döntéseket hozott, lúzerségével épphogycsak menekítette meg a lányát, hiszen a frankót a szaros kis kölyök tudta, őt kellet volna követni mindenhova, hiszen sértetlenül, ép bőrrel megúszta és eljutott Bostonba is. Egész csomó kaland feleslegesen, elég lett volna a kölyökkel rohangálni a katonák után. Ugyanis ezáltal ez a logikus mondanivaló: a gyerek mindent jól csinált, Tomkrúz meg elb**ta.

 

Nagyon izgultam végig, nehogy előkerüljön a végén, nehogymá előkerüljön, de hiába. Így jártam ezzel.

 

Amúgy meg rendben volt. És nem volt harsányan amerikanizmusokkal tele. Nem volt elnöki szónoklat, nem voltak idióta faszagyerekek, akik holt lazán szivarozva bokszoltak űrlényekkel, gondosan ügyelve a kúlság minden diszkrét bájára, nem volt amerikai-kultúravédelmi oktatás, összeomló empájersztét, meg szabaccságszobor, mellőzték az afroamerikai népnemzeti hősöket.

 

És mindenki pánikolt, meg hisztizett és rettentően félt, ez igenis nagyon jól megvolt oldva. Nekem minden ilyen filmnél az volt a traumám, hogy miért kezeli mindenki hótnyugodtan, meg magától értetődően az űrlénytámadásokat? Örökös bajom volt, hogy a filmvásznon nem úgy reagál senkisem az ilyesmire, ahogy én tennék. Én beszarnék teljesen, eszembe sem jutni sem poénkodni, sem légpuskával lövöldözni, hanem olyan sokkot kapnék hogy valószínűleg a kábultságtól magamhoz sem térve szemlélném, ahogy kettévág egy lézerlövedék. Mivel nem tudnám sehova sem tenni a dolgot. Ebben jó a film, úgyhogy tényleg nem nélkülözi a realitást.