Sziasztok

Munkámból adódóan sok mentőst és tűzoltót ismerek.

Sok balesetnél voltam már kinn velük én is. ( TV operatőrként). Egy idő után jön egyfajta immunitás, a baleset végén, amikor már nincsenek ott a sérültek, viszonylag oldott hétköznapi beszélgetések vannak. Az elején még csodálkoztam, hgy lehet ezt csinálni és engem is elért ennek a szele. (Ettől senki se érzéketlenebb, de valamiféle védekező mechanizmust ki kell építeni tűzoltónak, mentőnek) Egy éve télen voltunk egy újab baleset helyszínén (bár soha se értem volna oda.. ) Két autó ütközött, 5en haltak meg, kisgyerekek is. Én aki már szinte semmire se húzta fel a szemöldökét, azóa se tudom elfelejteni. De nem csak én, a soha nem  láttam még- tényleg kemény és edzett férfiakat (tűzoltó, mentő) -így összetörni, amikor a műszaki mentés után és a hosszú újraélesztés után semmi eredmény se volt. Nem tudom elfelejteni se a kicsiket se az értük ott levők arcát, ahgy próbálják lelpezni a tehetetlenségük és könnyeiket.  Kisgyerek balesetét nem lehet feldolgozni

most megint összeszorult a szívem minden kicsi miatt, es mindenkinek azt kívánom még látnia se kelljen ilyet soha, nem átélni, mert ebből meggyógyúlni úgysem lehet, csak megbékélni es ehhez kívánok sok sok erőt.