Mindent tudó Creative Commons License 2005.09.22 0 0 364

Ez jó ez az írás, legalább olyan kemény, mint maga a film.

 

Egyébként a gagyiságot a mai szemmel nézve mindenki észre veszi, már ami a történetet illeti. Szerintem is elrontották azzal, hogy a film a mai időkben játszódik és nem pedig akkor amikor az írója (H. G. Wells) megírta, az 1800-as évek végén.

 

Ha egy kicsit is belegondolsz, akkor csak el kellene ismerned, hogy egy ilyen igenis fantasztikus lehet persze csak a maga idejében. Ahogy elnézem a King Kong előzetesét, talán ezt is ugyanígy kellett volna elkészíteni. Bár még ki tudja, hogy az a film is mit hoz.

 

Amúgy is Verne Gyula regényeiből is ha most elkészítenék mondjuk (akármelyik rendező) az Utazás a Holdba c. regényét, akkor is ugyanez lenne a helyzet. Pontosabban ugyanez lenne a helyzet, ha mondjuk a történéseket átírnák a mai korra, a 21. századra. Gondolj csak bele, hogy megépíti egy csapat benszülött a saját repülőgépét.

 

 

Na ennyi érvelés után arra következtetésre jutottam, hogy maga a történés igenis jó, csak éppen a korszak nem passzol, de az aztán nagyon nem.

 

Az írásod első feléhez (odáig, hogy: ettől válik főszereplővé) hozzáfűzöm, hogy ez szerintem direkt van így, hogy maga a főszereplő nem csinál semmit, hanem csak egy statiszta, akit végig vesz a kamera. Ez nekem egyértelműnek és érthetőnek tűnt. Azaz mindenki, minden egyes ember egyenlő, nem tekintve a társadalmi ranglétrát. Az meg, hogy a kamera csak egy embert mutat az azért van, hogy érthetőbb legyen a cselekmény. Ha pedig egy embert látunk sokszor, akkor az miért ne lehetne egy ismert színész, mondjuk Tom Cruise (aki szerintem jól játszotta a jelentéktelen ember szerepét ebben a filmben).

 

Egyébként sem értem, hogy miért is kellett volna menekülésen kívül mást csinálnia a főszereplőnek, hiszen itt most nem főhősről van szó, hanem főszereplőről.

 

Ha jobban átgondolod, akkor rájöhetsz, hogy a kamera éppenséggel egy szerencsés család életét mutatta be, akik életben maradtak. Nyílván más család is maradt meg, de miért kellett volna bemutatnia a filmnek az összes ilyen mázlista famíliát. Akkora káosz lett volna benne, hogy most akkor ki kicsoda.

 

Azzal egyetértek közel sem ez az, ami egy filmet Spielberg-filmmé tesz, de szerintem nem kell szégyellnie. Az az igazi bátorság, amikor valaki a hibáját ismeri el, nem pedig a jótéteményeit magasztalja.

 

Egyébként szerinted melyik a legjobb Spielberg film? (Szerintem a Párbaj, Cápa, E. T., Jurassic  Park /ez mindenképp/, Indiana Jones /ez is mindenképp/).

Előzmény: Sickboy (363)