Kedves Judit!

Kiscsibuka volt az első, de a babóca tényleg akkor született :)

Egyébként már nem haragszom annyira a védőnőre, legfeljebb nem neki dicsekedek el a dolgokkal. Végülis semmi köze hozzá :)

Meditációs módszerrel jól el vagyok látva :) Az első babával a pociban elmentünk néhányszor az anya-magzat kapcsolattartásra. Nagyon érdekes volt, kipróbáltam, mire képes (hát, megkértem gondolatban a babát, hogy gyakorolgassa a buksiját lefele tartani, mert később jól jöhet - ő meg azonnal meg is csinálta, és úgy maradt. Biztosan kényelmes volt neki, és legalább nem lent rugdosott, ami nagy megkönnyebbülés volt :) ) Ugyanoda megyek majd el, mert az a két alkalom jó lökést adott, különösen a kísérlet, utána ment egyedül. De a belső képpel én vigyáznék. Soha nem tudhatom meg, én tettem-e olyanná, amilyen, egy erőteljes gondolati képpel, vagy tényleg vele kommunikáltam - ha érted, mire gondolok. A terhesség alatt én azt játszottam, hogy bemutattam neki a családot, az otthonunkat, 'kirándultam' vele szép tájakra - ami érdekes, hogy még most is azokat a meséket szereti legjobban, ahol olyan környezetet mesélek, amilyet a pociban láthatott. De nem akartam 'látni', ki lesz ő, ezt inkább rábízom :) Egyébként nagy boszi, ez már bentről világos volt, de hát kell valaki, aki továbbviszi a családi hagyományokat ;)

Bekukkantottam néha a mostanihoz is, csak tudod, nem szeretném túl korán 'ébreszteni'. (erről a témáról nehéz idézőjelek nélkül írni :) )

Hmm, most olvasom újra, hogy a te módszered nem ezoterikus. Biztosan nagyon érdekes lehet, és szívesen kipróbálnám, de sajnos hihetetlen időhiánnyal küszködök, és míg a pszihomókusbácsi szeánsza lényegében a kedvenc játszóterünkkel szemben található, addig oda sokat kellene utazni.

A szívhang hallgatás azért hiányzik, mert jó érzés volt hallani, hogy bent a kisbaba tényleg, fizikailag ott van, nem csak egy álomkép. Álomkép gyártásban kifejezetten szakember vagyok, szakmai és hobbiszinten is, ezért a kézzelfogható valóság néha kifejezetten jól esik :)

Üdv: Sony