Sziasztok!

 

Bocsánat Judit előre is, hogy beleszólok, óvónéniként teszem ezt :)

 

Nos, saját tapasztalat, több éve alatt jött össze. Már az ovit kezdő kicsiknél bevezettük első (!) perctől kezdve, és a hangsúly az elsőn van, hogy ha behoznak játékot, megmutatni a többinek, játszani vele, akkor bizony a másik is szeretne játszani vele, merthogy neki olyan nincs, vagy másmilyen van stb. Természetesen, ha ezt nem szeretné, akkor egy mutagtós kör keretében mindenki a tulja kezében megnézheti, aztán a tulaj kiviszi a szekrénykébe és akkor senki nem játszik vele. Ez a verzió nem igazán jött be a gyerekeknél, saját maguk rájöttek, hogy úgyis figyelünk mi felnőttek is a játékra, és persze ő is, így nem esik baja, persze értékeset nem hoznak be, arra is hamar rájöttek maguktól. Azóta már középső nagycsoportosok, és ez teljesen természetes nekik, önzetlenek teljesen, de már kicsiként is hamar megtanulták, hogy ez egy közösségben muszáj, hogy így menjen, különben káosz lesz. Csak úgy őszintén: nem egyszerűbb azt mondani, hogy jó, viheted oviba a játékot, másnak is odaadva, minthogy egy álló reggel, ill. előtte este veszekedni, hogy ne vidd, pedig a gyerek nagyon szeretné megmutatni pajtásainak, milyen játéka is van, merthogy hihetetlnek, de hiúak ám :)

 

Szóval szerintem nem kell azt gondolni, hogy a gyerek önzetlen nem lehet, alapvetően az egy gyerek - bárkinek bármit odaadna, ha kérik - csak ha azt tanulja meg, hogy ez az enyém, és senki másé, nem adom senkinek, persze, hogy azt fogja csinálni, és megjegyzem később az életben is ezt teszi majd. És neki sem fog jól esni, hogy kér valamit, de nem kapja meg.

 

Persze van egy aranyszabály: bármit csak akkor kapnak meg egymástól, felnőttől, ha azt szélne kérik, és érdemes lenne megnézni őket, ha nem kéri szépen a másik, most, hogy már nagyobbak, nem is adják oda, hanem felhívják a figyelmét: ha szépen kéred, megkapod! (nem pitizést kérünk, hanem egy kérem szépen kifejezést!)

 

Még egyszer bocsánat a beleszólásért.

 

Zoé